A kísérletező kedvű, jazzel kacérkodó zenekarok között kiemelkedő jelentőségű a német Embryo. Az elsők között használtak szaxofont, hegedűt, fuvolát a keményen megalapozott, blues gyökerű pszichedelikus rockban. Munkásságuk elképesztően nagy volumenű, tagcseréik, vendégzenészeik közreműködése úgyszólván követhetetlen, ahogy diszkográfiájuk is valóságos zeneműtárral felér. Legutóbbi lemezük a 2021-es Auf Auf volt, tehát még manapság is aktívan zenélnek, még ha nem is az eredeti felállásban. Mindez az őrület 1970-ben kezdődött, az Opal lemezzel. A kiadvány valóságos legenda, a műfaj rajongói a legjobb krautrock lemeznek tartják. Oly sokan írtak róla kritikát, hogy saját gondolatok helyett ezúttal ezekből szemezgettem, azaz magyarra fordítottam belőlük néhányat, mert érdekesek.

„Valóban fontos német progresszív banda, amely 1969-ben alakult Münchenben, Christian Burchard dobos, énekes és Edgar Hofmann szaxofonos vezetésével. További tagok voltak: John Kelly gitáros és Ralph Fischer basszer. Egy évvel később felvették és kiadták első nagylemezüket, az Opal-t jellegzetes bizarr borítójával. Sokan a valaha volt legjobb kraut-rock albumok egyikének tartják. A lemezidőt hosszú instrumentális (jazzes) összjátékok uralják furcsa ritmusokkal és kiváló szaxofonszólamokkal, pszichedelikus elektromos gitárokkal megtámogatva. Másrészt vannak pillanatok, amikor a zenét a ködbe vesző csellókon és ütőhangszereken alapuló intenzív űrhangulat borítja. A kiadást két bónusz szám támogatja, különösen a 26 perces Luft jó (de meglehetősen hosszú) improvizált jazz rock előadás. Végezetül azt mondhatom, hogy mai füllel is élvezni lehet a valaha volt egyik legjobb kraut-rock banda munkáját.” apps79

„ Leginkább úgy jellemezném ezt a lemezt, hogy erősen áthatja a 60-as évek pszichedeliája. Van egy kis free jazz érzés, de persze ez krautrock elejétől-végig. A vendégzenészek között feltűnik Roberto Detree, aki a saját maga által feltalált motocsellóján játszik. A továbbiakban a Beetween zenekarban működött. Van két bónusz nóta, amelyeket nagyjából ugyanakkor vettek fel, mint az albumot, de szerepel rajta egy másik basszusgitáros is. Lothar Meidnek hívják, a Passport debütálásán, valamint az 1973-as AMON DUUL II Live In London című kiadványán hallható. A másik szám több mint 26 perces, és valójában egy free jazz örömzene.

Az Opal nagyon 60-as évekbeli hangzású, szinte suttogó énekhanggal. A basszus kiemelkedő, és nagyon szeretem a gitárszólót benne. A You't Know What's Happening egyfajta titokzatos szám hegedűvel, amely segít megalapozni ezt az elvont hangulatot. Időnként kiabálós az ének, máskor pedig pszichedelikus hangzású, szinte visszhangzó. Menő a dallam. A Revolution egy pörgős gitár/basszus/dob dallammal kezdődik. Szaxofon jön a gitár helyére. A tempó folyamatosan ide-oda vált. Szép dobolás.

A Glockendspiel alapja a basszusgitár és a dob, a szaxofon néhány disszonáns/dallamos témát kínál mindehhez. Lenyűgöző instrumentális betétek uralkodnak. A Got No Time egy rövid űrszerű dallam. A Call egy nagyszerű hangzású dal, kiemelkedő szaxofonnal. Ismét ragyog a dob és a basszus. Néhány kiváló gitárriff is előkerül. Az End Of A Soul narrációt tartalmaz arról, hogy egy lélek halott. Ez egyfajta humor, a zene kiemelkedő a háttérben. A People From Out The Space atmoszférája is erős. Jelentős album volt ez a maga korában, amely nagyon jól megállja a helyét ennyi év után is.” Mellotron Storm

„Súlyos pszichedelikus rock, avantgárd, fúzió, free-jazz, beszédtöredékek, proto-punk... a krautrockot játszó Embryo debütáló albuma stílusok eklektikus keveréke. A jazz-rock/fusion néven jegyzett debütálás egyértelműen vad, kísérleti alkotás, eredeti vízió. Minden dal más, sok stílus van minden kompozícióban, a dobok nagyon szabadok, az ének nyers és furcsa, az End of Soul narrációja vicces. A gitárok rythm-blues hangzásúak, de ha figyelmesen hallgatod, sok kísérleti részlet található bennük. A basszus gyakran eszeveszett, a fúvós szekció pedig avantgárd hangulatot kölcsönöz a zenének.

Az anyag nagy része instrumentális. Van néhány egyértelmű fúziós hatás (talán Miles Davistől), a vad jazzes szaxofon vezeti a pszichedelikus rock akkordfolyamatokat. Néhány darab free-jazz hangulatú, látszólag iránytalan kísérletezéssel, ami többszöri hallgatás után is élvezhető. A legtöbb kompozíció során a dobok/ütőhangszerek is a reflektorfényben vannak. Nem mondhatnám, hogy mindent szeretek benne, de ez egy bátor koncepció volt, és sok ötletük nagyon jó. A dobos, Christian Burchard energikus hozzáállása elengedhetetlen része a zenekar hangzásának.” friso