Kevesen tudják, hogy a Kraftwerk zenekar a kezdet kezdetén experimentális (kísérleti) rockzenekarként indult, s tagjai élő zenét jegyző muzsikusként tevékenykedtek. Ralf Hütter játszott orgonán, Florian Schneider fuvolázott, és Klaus Dinger dobolt, kivéve az első lemez első két számát, ezekben Andreas Hohmann szerepelt a helyén. Már az első Kraftwerk albumon roppant különös, ma is nehezen behatárolható zenét alkottak, mely mindenféle műfaji megkötést elutasított, mind ritmikailag, mind pedig a dallamok terén.

Ha az együttes történetét komolyabban szeretnénk tanulmányozni, akkor azt nem az azonos című bemutatkozó lemezzel, hanem a korábban megjelent Organisation - Tone Float című koronggal érdemes kezdeni. Ebben az együttesben Hütter és Schneider már együtt muzsikáltak, rajtuk kívül szerepelt még Basil Hammoudi (konga, harangjáték, gong, marimba), Butch Hauf (basszusgitár, ütőhangszerek), és Alfred Mönicks (dob, ütős hangszerek).

A formabontó bakelit kiadvány "A"-oldalán mindössze egyetlen szám, a címadó Tone Float kapott helyet a maga 20 percet meghaladó terjedelmével. A cím önmagáért beszél, egy hosszú, álomszerű, ha úgy tetszik hipnotikus hangulatot árasztó szerzeményről van szó, melyben kis harangoktól az elektromos gitáron át a torzított fuvoláig tart a hangszerek széles skálája. Az első 10 perc kizárólag a ritmussal játszik, mégpedig szenzációsan (tördelések, szünetek, dinamikai váltások) és csak a szerzemény felénél lép be az orgona, majd a basszus, s végül a fuvola. Ez utóbbi Schneider esetében külön tanulmányt érdemelne. Nagyjából úgy vázolnám fel, hogy létezik az általában véve fuvolázásnak nevezett tevékenység, és van a Schnedierizmus. Nem fújja ki a hangokat, csak duruzsolgat, vagy belecsúsztat, vagy kocogtat, vagy módosítja a hangszínt, vagy susog, és csak ritkán ad teret a hagyományos játéknak.

A második szám címe Milk Rock, s nekem több szempontból is a Weather Report Milky Way című darabja jut eszembe róla. Mindkettő nehezen befogadható hangmassza, kaotikus örvénylés, az utóbbi esetben könnyedebb, itt fajsúlyosabb verzióban előadva.A filmzenére emlékeztető Silver Forest kissé üres, harangok, dobok és orgona szerepelnek benne, azt hiszem ezt az előző utáni feloldásnak szánták. A Rhytm Salad egy négy percen át tartó lüktetés, kizárólag ütőshangszerek alkalmazásával. Nálam a Noitasingaro a csúcs, ebben rengeteg esemény van, olyan mintha 20 előadó lenne a stúdióban. A csendes kísérletezéstől eljutunk a szinte őrületbe kergető pszichedelikus rockig. A lemezt záró Vor Dem Blauen Block egy televíziós felvételről maradt fent, a Beat Club rögzítette még annak idején, és itt jegyezném meg, hogy a You Tube gazdag korai Kraftwerk előadásokban, érdemes ezekre rákeresni.       10/10