Jaj, de kellemes ez a szörnyű garázsbanda, azt el sem lehet mondani! Imádom ezt a brutális noise punk felfogást, ahogy pofán csapnak már az első pillanatban, és ha nem tetszik menekülhetsz a Retro Rádióhoz, vagy a Billie Eilish szárnyai alá! De ha felfogtad, mit csinálnak, akkor óriási élmény. Persze zenélni itt is tudni kell, nem elég ütni-verni a dobot, rázni valami kolompot és kész... nem úgy van az! Szakértelemmel zajongani, na, az a művészet, és nem viccelek ezzel, ahogy ők sem, tényleg baromi jó muzsika ez, nem is tudom, mikor hallottam utoljára ennyire szabadjára engedett kreatív fantáziát. Hát abból nekik van bőven... ja, hogy kik ezek? Máris mondom: Calvin Whittington - dobok, Ellis Roundy - gitár, ének   Ron Lowell - basszusgitár - ők hárman Massachusettsből. Nem is tudom nagyon hasonlítani senkihez ezt a brutális, mégis gyönyörű arcba mászást, amit előadnak, mert elég egyedi. 

Alapvetően egy hányaveti post-punk felfogású trió, jó sok alternatív hatással, egy kis Killing Joke beütéssel, helyenként jazz(-es) akkordokkal, és húsvágóbárd lecsapású dobokkal. Kilóra mérik nekünk a tételeket, mint egy túlbuzgó hentes, aki vasárnap is odacsap a deszkára, pedig másnapos. Időnként elkalandoznak egészen szelíd, megtévesztően harmonikus vizekre, de csak azért, hogy onnan csókoltassanak mindenkit, aki a slágerlista alapján választ magának kedvenceket. Mivel én nem ilyen vagyok, ezt a bemutatkozó albumot nagyra értékelem. Csak így tovább! 9/10