"Ha másik életet választhatnék, csónakos lennék, úgy van, és a csatornákon, folyókon evezgetnék vígan, Hegyeken meg völgyeken járatnám lábam, igen, Ha másik életet választhatnék, csónakos lennék, úgy van."

Vannak emlékek, melyek az idő múlásával sem halványulnak, mert egy-egy hozzájuk kötődő zeneszám életben tartja őket. Hosszasan mesélhetném, milyen is volt Levellersen felnőni, a dalaikat tanulgatni a gitáron, lekörmölni hallás után a szövegeket, de mindez most nem érdekes, maradjunk a muzsikánál. Annál a lemeznél, amelynek minden egyes himnuszáról külön elemzést lenne érdemes írni, annyira rendhagyó jelenségnek számítottak a zenei dömpingben. Energikus, erőteljes csatadalaik hegedű fűszerezte hangszerelései mögött ugyanis rendre valamilyen komoly mondanivaló lapult. 

A kötöttségek alól, a politikai- és hatalmi befolyások alól való kibújni vágyás, a szociális nyomorból való elvágyódás, a jobb élet reményébe vetett hit rejtőzött el a szövegekben. A zeneszámok döntő többsége akkoriban (is) az olyan jól ismert fogalmak köré íródott, mint a szerelem, a csalódás, a mámor, a kábulat, ők meg jöttek a maguk csavargó mentalitásával, és az Egyenlősítjük a világot című lemezükkel, amelynek már az első szerzeményében érdekes történet bontakozott ki: 

„Sráckoromban az apám felvitt engem a dombra, onnan néztünk alá a városi szmogra, ide jöttem én- így szólt- ha szabadságra vágytam, s bár soha életében nem volt az, szavait magamba zártam.” És a refrén, mely szerint egyetlen életút van, amit te magad birtokolsz, birtokolsz, birtokolsz… A mai napig megmozdul bennem valami, ha hallom, vagy felidézem a hangulatát. És sorra jönnek a kitűnőbbnél kitűnőbb nóták, a 15 years, a Liberty Song, az On the Riverflow és a többi.

Nincs egy gyenge pillanat a lemezen, az egész egy 45 percnyi életerős, szókimondó, érzékenyen bohém rapszódia. A hegedű piszokul húzós, elkap és nem enged, amíg ki nem tomboltad magad. A mandolinos-akusztikus gitáros darabok talán a legerősebbek, de a torzított gitáros Liberty Song pörget fel a legjobban. Olyan sok hasonló töltetű zene kellene a világba, és olyan kevés van belőlük, főleg, miután mára a Levellers tagjai is elveszítették a kezdeti vezérfonalat. Pont az erre a lemezre jellemző meg nem alkuvás hiányzik legutóbbi, rádióbarát szerzeményekkel telezsúfolt albumaikról. De 1991-ben még csúcsformában működtek, ha esetleg még nem találkozott volna velük a kedves olvasó, akkor itt érdemes elkezdeni.  10/10