A Time Will Pass a Cambridge-ben alakult Spriguns harmadik albuma, és annak ellenére, hogy olyan nehézsúlyú profik közreműködtek itt, mint a hangszerelő, Robert Kirby (ki jelentősen közreműködött Nick Drake munkásságában) és Sandy Roberton producer, mégis ez lett a legkevésbé sikeres. A sikertelenség részben annak tudható be, hogy ekkor már érezhető volt náluk a lelkesedés hiánya – ezt maga Mandy Morton énekes és zeneszerző is elismerte. Ennek ellenére ez egy érdekes lemez, a korai folk rock kedvelői számára értékes lehet, mert az első két Spriguns lemez akusztikus hangszerelése itt már nem volt jelen. Elektromos gitár és hegedű játszotta a főbb dallamokat, akárcsak a Fairport Convention esetében.

Adja magát a párhuzam a Fairporttal több szempontból is, az egyik maga Mandy Morton, aki Sandy Denny stílusában énekelt, és írta dalait. Ugyanakkor az olyan dalok, mint pl. a White Witch egyértelműen Renaissance/Annie Haslam vonásokat mutatnak, s még ha nem is érik el ezek a nagy kortársak színvonalát, nem teljesen szürkék és semmitmondók. A Devils night a természetfelettivel foglalkozik, s bár nem adja át úgy a borzongató horror érzését, ahogy lehetne, mégis van egyfajta sötét gomolygása. Az egyetlen hagyományos tétel, a Blackwaterside jellegzetes Spriguns-köntöst kapott, ami jól érvényesül ebben a nagyszerű dalban.

A Spriguns összes lemeze egyértelműen megkülönböztethető más folk csapatok munkáitól Mandy Morton könnyen felismerhető hangja és sajátos szövegvilágs révén, és ez alól a Time Will Pass sem kivétel. Összességében messze nem egy mestermű, mégis sokkal inkább ezt ajánlanám az életműből, mint az előző kettőt, mert lényegesen keményebb, nyersebb a hangzás, és ha Kirby nem rendelte volna el a háttérben itt-ott nyekergő kamarazenekart, akkor még jobb lenne.  7.5/10