No lám, így lehet kevésből finomat főzni! Ez a háromfős csináld-magad blues brigád az új-zélandi Aucklandből minimál eszközökkel összerakott egy bombajó lemezanyagot. Már amennyiben a hangszerek számát vesszük, hiszen van itt egy elektromos gityó és egy herfli, azt csoki! Nesze neked, ennyi a körítés! Na, jó, azért mégsem teljesen, akad némi dobkíséret is, azonkívül van itt egy nem elhanyagolható tényező: az énekesnő Caoimhe Macfehin gyönyörű hangja egymagában eladja magát. Dr. Karl Steven csapatfőnök pedig brutálisan kimaxolja a szájharmonikát. Konkrétan nem is tudnék olyan előadót mondani, aki ennyire kegyetlen szólókat nyomat a herflin. Izomból adagolja, mintha az élete múlna rajta. Talán így is van..

Szeretik magukat úgy jellemzni, hogy P.J.Harvey szerelemgyere Screaming Jay Hawkinstól, nos, khm... végeredményben minden lehetséges... És van benne valami. A hangszín hasonló, a zene azonban sokkal inkább folk elemeket tartalmaz, mintsem alteros megoldásokat. Többségük tempós, lüktető blues séma, új szöveggel felruházva, jóízű tartalommal megtöltve. 

Bármennyire is tetszik ez az előadásmód, bármilyen kellemes is a dalok meghallgatása, erős hiányérzetem van egy erőteljesebb, kidolgozottabb zenekari kíséretre. Olyanra, amelyben tényleg megdörrennek a dobok, és főleg a gitáros mutat valamit, mivel itt Kristal G. annyit tesz hozzá, hogy lehúz néhány akkordot, és kész. Ez azért mégis kevés. Egészen biztos vagyok abban, hogy a doktor úr óriásit tudna jammelni egy tisztességesen szólózó gitáros mellett. Igaz, akkor nem ő lenne a főszereplő... Talán ez a magyarázata ennek a puritán felállásnak. 8/10