Bizonytalan vagyok abban, Magyarországon egyáltalán vetítették-e a mozik Lili Fini Zanuck producer egyetlen rendezését, a Rush (Drog) című filmet. Úgy sejtem csak videókazettán került forgalomba, és csak utólag kapta a magyar címet is. De az is lehet, hogy VHS formában sem volt kapható, annyira kevéssé ismert, független alkotásról van szó. Mint film talán nem is tartozik a legizgalmasabbak közé, tulajdonképpen egy szerelmi történet, melyet beárnyékol a főszereplők csillapíthatatlan drogfüggősége, de mint filmzene ott van a legjobbak között, ehhez nem férhet kétség.

Ez volt az a lemez, amikor Eric Claptont homlokon csókolta a múzsa, mert nincs egy kósza hang a gitárján, úgy játszik, mint fénykorában, amikor még a Cream tagságában pengette a húrokat. Érzelemgazdag, lassú, maximum középtempós dallamok törnek elő a Fenderből, és a nyolcadik szerzeményig, a Help Me Up című Will Jennings szerzeményig nincs vokális téma. Ez a dal egy háttérénekesekkel megtámogatott, a többinél valamivel vidámabb nóta, Clapton szólóénekével.

Őszintén megvallom, ha már Claptont ennyire méltatom mint gitáros/zeneszerzőt, legalább ugyanennyire kritikus vagyok az éneklésével kapcsolatban – egyszerűen nem értem, miért kellett a karrierje alatt erőltetnie a dalszerző/énekes szerepet, hiszen az soha nem illett rá igazán. Ezen a 41 perces anyagon szerencsére nem vitte túlzásba, sőt, a tíz percet meghaladó Willie Dixon nótát, a Don’t Know Which Way To Go című szakállas bluest átengedte Buddy Guynak! (Aki szintén nem túl erős blues torok, de valamivel mégis karcosabb)

A lemezt záró Tears In Heaven egy közimert Clapton sláger, ez igazából – ha emlékezetem nem csal – a végén a stáblista alatt szólal meg, tulajdonképpen nem illeszkedik szervesen a film cselekményéhez. A legszebb motívumok az első három instrumentális tételben hangzanak el, s annak ellenére, hogy mindegyik nyúlfarknyi, mégis megadják az album (és a film) semmihez nem hasonlítható mélabús hangulatát. Aki a filmzenébe hallás után beleszeret, az már a történet megtekintése alatt különös borzongással élvezheti a fájdalmasan szép szólókat.  Csak azért kilenc pont, mert nem bontották ki eléggé a témákat, lehetett volna jammelni ennél bőségesebben is. 9/10