2022. máj 11.

The Jeff Healey Band - See The Light (1988)

írta: Zelmo
The Jeff Healey Band - See The Light (1988)

see_the_light_album_cover.jpg

Jeff Healey 1966 március 25-én született Torontóban, és itt is hunyt el 2008 március 2-án. Ez alatt a 41 év alatt olyan dolgok estek meg vele, melyek mással talán soha egész életében. Kezdve ott, hogy csecsemőként adoptálták, egy tűzoltó nevelte fel miután szülei lemondtak róla, s folytatva azzal, ami később egész karrierjét meghatározta: egy éves korában a szemeit megtámadó rák miatt mindkét szemgolyóját el kellett távolítani. Kevesen indulnak a zenész pályán ennél hátrányosabb helyzetből, mint ahogy kevesen jutnak el olyan magasságokba is, ami neki még életében megadatott.

Hároméves korában kezdett el gitározni tanulni egy térdére fektetett hangszeren, - akik látták felnőtt éveiben koncertezni, azok tudják, haláláig így játszott -  s már 9 évesen mint kiugró tehetséget mutogatták őt egy kanadai TV-showban. Hamarosan meg is alakította első zenekarát, a Blue Direction-t, majd a CIUT-FM rádióhoz került műsorvezetőnek. Talán ez az oldala nem annyira ismert, de tény, hogy fanatikus zenegyűjtő és rajongó volt, aki saját műsort vezetett még zenész évei alatt is.

Az 1985-ös év sorsfordító volt Jeff számára: Egy színpadon zenélhetett bálványaival, Albert Collins és Stevie Ray Vaughan gitárosokkal, majd az év végén megismerkedett Joe Rockman basszusgitárossal és Tom Stephen dobossal, akikkel megalakította a Jeff Healey Band-et. Néhány év összerázódás után 1988-ban jelent meg a See The Light (Teljes szövegértelmezésben „Te látod a fényt?”) című albuma. Ez a zeneanyag Amerikában platina, Kanadában 3-szoros platina, Ausztráliában arany, Angliában ezüst lemez minősítést kapott. Magyarországon 1988-ban nagy valószínűséggel nem hallott róla senki.

jeffhealey.jpg

A kiadványt Grammy díjra jelölték, és a Roadhouse Blues című filmhez is ez jelentette a beugrási lehetőséget. Hogy ez mennyire volt része a kiugrásnak, nem tudni, annyi bizonyos, hogy a második albumtól már nem számított a Jeff Healey név ismeretlennek többé. Ezen a lemezen 12 felvétel található, ezek közül 6 volt saját szerzemény, és 6 feldolgozás. Aki még soha nem hallotta Healey zenéjét, annak azt kell tudnia, hogy blues rock műfajban alkotott, ő maga énekelte a dalait, és káprázatos szólókkal nyűgözte le a hallgatóságát.

A pontosság kedvéért, a lemezen közreműködött még több vendégmuzsikus, úgy mint Benmont Tench (ex-Tom Petty) vagy Robbie Blunt, aki Jimmy Page szólólemezein dolgozott korábban, és ott volt még a négytagú Lennon-család vokálozni. Ennek köszönhetően harmoniákban gazdag, jól énekelhető a refrénekre kihegyezett anyag.

A nyitó nóta a Confidence Man máris igen magasra helyezi a mércét, remek a lendületesen kísérő basszus, van húzása a dalnak, és hát érkezik a szöveg után egy olyan szóló, amire nehéz megfelelő jelzőt találni. Az igazság az, hogy Jeff Healey ugyan blues muzsikus volt (illetve jazz trombitás) de a szólói bármelyik metal gitáros számára kihívást jelentenének. Szuperszónikusan megpedzette a húrokat, ugyanakkor érzést is tudott belevinni a játékába, ötvözte Hendrix és Clapton stílusát.

További kiemelkedő dalok erről a meghatározó lemezről: Someday, Some Way, That’s What They Say, és a címadó See The Light. Ha egyetlen szerzeményt kell róla kiválasztani, az csakis a See The Light lehet, ebben minden benne van, amitől érdemes volt rá figyelni, intelligens szöveg, pulzáló dalvezetés, embertelen szólók. A két társ igazából nem mutat túl komoly dolgokat, sem dobszólót, sem túl fifikás basszusmeneteket, ennek ellenére ezt a lemezt (és Jeff Healey-t) illik ismernie mindenkinek, aki a hangszeres zenét kedveli. 8/10

Szólj hozzá

1988 Blues