2022. jún 05.

Muzsikás együttes - Nem arról hajnallik... (1986)

írta: Zelmo
Muzsikás együttes - Nem arról hajnallik... (1986)

r-2376310-1280420784.jpg

Gyakran olvashatjuk különböző fórumokon azt a kifejezést, hogy ez és ez a zenekar messze meghaladta korát. Általában olyan újszerű formációkra mondják ezt a kritikusok, melyek szokatlan összeállításban zenélnek, vagy olyan ötleteket visznek bele a muzsikába, melyek később aztán népszerűvé válnak. A Muzsikás együttes Nem arról hajnallik, amerről hajnallott című lemezén tulajdonképpen feltalálta a világzenét, vagy legalábbis nagyon közel járt ehhez. Valahol félúton haladtak a könnyűzene és a népzene között, talán ez a pontos meghatározás. Alapvetően az ő világuk a táncházi muzsikálás volt, azonban ekkor már tapintható volt vonzódásuk a populárisabb hangszerelések felé. A népzene rendhagyó felfogású tálalása megmutatkozott a hangszerek kiválasztásában is, hiszen a hagyományos hegedű, furulya, nagybőgő mellett koboz, buzuki, citera, sőt basszusgitár is megszólalt.

Szörényi Levente volt a zenei producer, és egyben a basszusgitáros, valószínűleg nagy szerepe volt abban, hogy a Repülj madár, repülj annyira modern, szokatlan hangszerelést kapott, hogy minden további nélkül bárki mai feldolgozásnak vélné, ha nem tudná azonnal beazonosítani Sebestyén Márta összetéveszthetetlen hangját. Nagyon szép az ének, de bevallom nekem ez a dal tetszik erről a lemezről legkevésbé, valójában azt sem bánnám, ha lemaradt volna, mert kicsit olyan butácskának érzem. (A másik ilyen a Hidegen fújnak a szelek)

Számomra az olyan nóták adják a lemez fő értékét, mint a Sebők stílusában fogant Rabnóta, a dudaszóval kezdődő Régen volt, soká lesz, vagy az abszolút kedvenc Én csak azt csodálom. Pedig azt is tisztán hallom ebben a dalban, hogy erőltetett benne a buzuki, hamiskás ez az egész balkáni hangulat, mégis van benne egy olyan őserő, ami megfogja az embert. Főleg a dudaszó… (nagyon bírom a kecskedudát)

Azt gondoltam eső esik – egy másik nagy kedvenc erről az albumról. Meglehetősen fura a hagyományosabb, táncolható témák mellett ilyen könnyed hangvételű, valóban világzene jellegű szerzeményekkel találkozni egy és ugyanazon kiadványon, ezért talán célszerű lett volna a kobzos/lantos nótákat és a hegedűs témákat külön lemezen kiadni, de összességében van az albumnak egy saját atmoszférája, amitől semmi mással össze nem téveszthető. Mindenképpen muszáj zárszóként megjegyeznem, hogy bár teljes mellszélességgel az autentikus népzene mellett vagyok, nem utasítom el a világzenét sem, ha ízléses, és valami pluszt tud hozzátenni az eredeti alaphoz. Szerintem ez egy ilyen lemez. 8/10  

Szólj hozzá

1986 MAGYAR Népzene