A helyszín ismét Mexikó, de ez már valóban folk zene, ahogy azt a borító is sugallja nekünk. Talán a karácsony előtti napok valamelyikére kellett volna időzíteni a lemezajánlót, mert van az egésznek egy békebeli, üdítően tiszta hangulata, mondhatni gyermeki bája, de ez egészen biztosan működni fog ünnep után is – az arra fogékonyaknál. A hangszerelés tulajdonképpen fel van sorakoztatva a borítón, annyi a kiegészítés hozzá, hogy valamennyi hangszeres énekel is, mégpedig természetesen az anyanyelvén. Zeng és bong az egész szoba, mondhatni belép a nappaliba a dzsungel, amikor a Folkloristák rázendítenek.

Két fontos összetevőt emelnék ki: Az egyik az énekhangok közötti markáns eltérés, amitől elevenné válik a műsor, mintha csak egy piaci összejövetelt hallgatnánk. Van itt öregedő cigányasszony, ifjú menyecske, öblös torkú paraszt – természetesen csak hangban. A dalok részleges – és teljes egymás közötti felosztása adja a lemez egyik fő értékét. Maguk az előadók messze nem a pórnép képviselői, Mexikóban a Los Folkloristas olyasmi intézmény, mint Magyarországon a Muzsikás. Az együttes alapításának éve 1966-ra tehető, míg azonban a Muzsikás nálunk rendre négy embert jelentett, a mexikói gárdában közel 40 különböző muzsikus megfordult az évek során. (Jelenleg az alapító tagok közül már csak José Avila tagja a csapatnak)

Ez a kiadvány tehát egy éppen az adott korszakban érvényes felállás terméke. A lemezkritikával – mint már oly sokszor – nem csupán az itt hallható dalokat, hanem magát a zenekart ajánlom az érdeklődők figyelmébe. Annál is inkább, mert az együttes azóta is aktív, folyamatosan koncertezik, s ezekkel a fellépésekkel valósággal elárasztják az internetet – szerencsére.

A másik összetevő a gitárcsaládhoz tartozó hangszerek alkalmazása. Magyarországon a gitár az gitár, jó esetben az ukulelét ha ismerjük, míg Mexikóban és általában Latin-Amerikában ennek a legkülönfélébb változatai ismertek, a gyufásdoboz méretűtől a kisebbfajta szekrényig. A teljesség igénye nélkül: chitarra batente, vihuela, guitarrón, bandurria, octavina és társaik. A felsorolt húros eszközök együttes alkalmazása nyújtja azt a bizonyos naplemente előtti zsongást, amit a bevezetőben említettem. A zenekar általában kedveli az andoki fúvós hangszerek használatát, itt ezen a lemezen ezekből kevés van, leggyakrabban hegedű játssza az összekötő dallamokat és a szólókat.

A lemezanyag kissé eltér a zenekar profiljától, mint említettem, itt jobbára a pengetős hangszerek vannak túlsúlyban, a ritmikai kíséret általában minimális. A kiadvány teljes egészében elérhető, egyes darabjainak előadását még videófelvételek is őrzik, érdemes ezek között kutakodni. Személyes kedvencem a Pajarito Tordo, azaz a Rigócska:

Pajarito tordo, pájaro palomo
Come platanito y ya no te enojes

      Rigócska, galambocska, egyetek banánt és ne veszekedjetek többé!