Párizsi évei alatt Vangelis (1943-2022) meglehetősen termékeny volt, gondolok itt elsősorban az Aphrodite’s Child felvételekre, de készített egy különös ”kísérleti” albumot is, melyre az általa is átélt diáktüntetések hangfoszlányait rögzítette/szerkesztette a maga szemszögéből. Ezt követően vonult ismét stúdióba, (ugyanabba az Europa-Sonor stúdióba, ahol a 666 készült) hogy elkészítse első szólólemezét, melynek az Earth címet adta. Segítségére volt Anargyros ”Silver” Koulouris gitáros, valamint az a Robert Fitoussi, aki később a Word’s Don’t Come Easy című pop slágerrel lett világhírű. Itt még szerencsére nem dalszerző erényeit csillogtatta, csak énekelt és a basszusgitárt kezelte. Warren Shapovitch narrátorként szerepelt, - ez már korábban bejött egyszer, így ide is átmentették ezt a hatásos összekötő elemet - mint ahogy az egész hangzás egy az egyben Aphrodite’s Child.

A stílus progresszív folk rock, erőteljes billentyű használattal (legszívesebben egy Hammond L100 orgonán játszott ekkor Vangelis) és sok görög népi hangszerrel, buzukival, síppal, furulyával, hamisítatlan égei tengeri fazont szabva a kellemesen ringató számoknak. Mint említettem Robert Fitoussi énekelt, de nem vitte túlzásba, Richelle Dassin volt a dalszöveg-felelős, beérte néhány soros versekkel. Nem is kellett több ezekhez az elevenen lüktető dalokhoz, így is tökéletesen működnek. Tulajdonképpen ez már egy olyan filmzene Vangelistől, amihez nem készült film. De egy fiatal görög bevándorlók mindennapi életét bemutató alkotásnak illő háttere lehetne, talán még valaki rájön erre, és felfedezik.

A legemlékezetesebb a He-O című felvétel, ez minden további nélkül szerepelhetett volna a 666-on is. Akusztikus gitáros, citerás (?) ballada, kiváló ritmikai alappal. (A ritmushangszereket is Vangelis szólaltatta meg) Miután a szerzemények szervezett logikai sorrendben követik egymást, s kimondottan erős egységet képeznek, ezt a lemezt sem szabad dalonként külön szabdalva (belehallgatva) fogyasztani, csakis egyben, az első momentumtól az utolsóig, akkor teljesedik ki igazán. Az élvezeti értéke legalább olyan magas, mint amit a 666 nyújtott, akinek az tetszett, annak ez is kedvence lehet, és fordítva.

Tudjuk, merre vezetett ezután Vangelis útja, a rockzenétől teljesen elszakadva mint szintetizátor-mágus, ihletett filmzeneszerző lett közismert, a magam részéről sajnálom kicsit, hogy ezt a rocker múltját nem elevenítette fel többet. Régi harcostársai bizonyára örömmel mondtak volna igent az újabb együttműködésre. Ami Silver Koulourist illeti, ő sem igazán aktív, két szólólemeze született a mai napig, egy 1997-ben, és egy 2015-ben. Vangelis, mint tudjuk, már nem gyarapítja albumai sorát, de hatása a mai görög színtérre felbecsülhetetlen, sőt, Európa-szerte óriási jelentőséggel bír. 10/10