A Ralf & Florian az utolsó album melyen még hasonló felállásban és felfogásban zenéltek együtt Schneiderék. Tulajdonképpen ez jelenti az átmenetet a két Kraftwerk-világ között. Érdekes megfigyelni, ahogy az élő hangszeres hangzásban már megjelennek a szintetizátoros elemek. Különösen igaz ez a Kristallo című számra. Ebben már bárki könnyen felismerheti a Musique Non Stop előadóit, bár Jean-Michael Jarre világára még jobban emlékeztet. Az egész lemez hangulata mégis oldottabb, finomabb mint az előzőeké.

Például a Tongebirge egy magasan szárnyaló, kedves fuvolaszólót kapott, a Heimatklange pedig zongorát, ami szintén nem szerepelt még náluk. Ráadásul ez utóbbiban hosszan kitartott, tisztán szóló ( kissé visszhangosított ) fuvoladallamok uralják a terepet. A Tanzmusik a legelvontabb darab, és persze hogy nem tánczene. A KlingKlang atmoszférája köszön vissza egy nyugtalanabb, izgágább vezérdallammal, erős Steve Reich, valamint Philip Glass hatásokkal. Számomra a Koyaanisqatsi című film világát idézi. A meditációt ezúttal az Ananas Symphonie segíti elő, a maga pálmafák-árnyékolta kellemes melankóliájával.

Mint az ma már köztudott, e kiadvány után jelent meg az Autobahn című korong, mely a világsikert hozta el hőseinknek, s egyben elindította őket azon az úton, amelyről ma ismerjük őket. Én magam elsősorban a korai munkásságukat kedvelem, s jó szívvel ajánlom azok számára, akik a Dead Can Dance - Tangerine Dream - Pink Floyd zenekarokat kedvelik, vagy a már említett kortárs zeneszerzők műveit hallgatják. Vagy egyiküket sem, de fogékonyak az újszerű zenei kísérletezésekre.    8/10