Hiánypótló írásom alanya egy holland thrash metal zenekar, mely könnyen betörhetett volna a nemzetközi élmezőnybe, ha annak idején több támogatást kap a nagy semminél. Néhány ügyes videó, egy élelmes menedzser, némi pénzösszeg hiányzott csupán az áttöréshez, mert a lemezanyagokat olyan színvonalon szállították, hogy a mai napig döbbenet visszahallgatni ezeket. (Azzal együtt, hogy a hangminőség a béka feneke alatt van.) Ha lenne igazság a zeneiparban, akkor ma a Blind Justice legendás név lenne, az alapító Szabó Attila nemzeti hősnek számítana, és valamennyi komplex/technikás thrash zenekar fátyolos szemmel emlegetné a Sax & Violins albumot. Nem is húzom-halasztom tovább a lényeget: szaxofonos/hegedűs thrash metal 1993-ból!

Hihetetlen maga az elképzelés is, a megvalósítás pedig azért érdekes, mert pusztán attól, hogy egy hegedűs és egy szaxofonos színesíti az összképet még nem lesz aranytojás a mezei nyúl pottyadékából, szóval oda azért nóták is kellenek, némi tehetség, és technikai képzettség sem árt – nos, nekik mindegyikből volt bőven! Kétlem, hogy létezett a metal területén olyan együttes, mely ilyen mértékben meghaladta a korát, mégsem jutott vele nagyobb magaslatra.

A muzsika ugyanis zavarba ejtően sokszínű: nem is vegytiszta thrash, nem is elvont hangulatzene, nem is jazz metal, hanem mindezek furcsa keveréke. Még a death metal sem áll távol tőle, de némi komolyzenei felhangja is van. Az ilyesmi mindig pengeélen táncol, éppúgy lehet belőle szenzáció, mint teljes csőd. Annak idején ezzel a zenekarral nem lehetett találkozni a Metal Hammerben (rendszeres olvasója voltam, kizárt hogy erre a felállásra ne emlékeznék) és nem lehetett látni a Headbangers Ballban sem, ez pedig két olyan hátrány, ami gyakorlatilag meg is pecsételte a banda utóéletét. Két album után feloszlottak, majd 2006-ban megpróbálkoztak a visszatéréssel, de a beszédes című Lost In All lemez után ismét visszavettek a tempóból. (Nem oszlottak fel, ma is aktívak, azonban 2014-ben és 2017-ben is csak EP-vel jelentkeztek)

Miután nem a Rolling Stone újságírója vagyok, bajosan próbálnám a nekik járó hírnevet felfelé tolni, különösen ennyi év távlatából, csupán annyit tehetek, hogy leírom a véleményem: Ezek a srácok zsenik voltak. Kész, passz! Valahányszor előveszem ezt a lemezanyagot, mindig elérzékenyülök. Amikor a Time’s Ticking közepén úgy igazából belekezd a szaxofon, az teljesen olyan, mint amikor egy underground thrash bulin valahogy odakeveredik a színpadra egy részeg alak, és belefújja a rezet a döngölésbe. De már le is löki onnan a barátnője, aki meg hegedülni akar, tök mindegy, mit is nyomat a banda mögötte.

És valahogy ez az őrült keveredés mégis formát öltött, valahogy megvan a helye mindennek, az embertelen hörgéseknek, a villámsebes dobtémáknak (apropó dobtémák – micsoda kreativitás! Alig vannak patternek, szinte önálló életet él a dobos) a pengeéles gitároknak, és persze a már említett kiegészítő hangszereknek is. Egy pillanatra sem válik unalmassá a zenei alap, hiszen a csapat nem a megszokott formulákat használja, soha nem sejthetjük, mit hoz a következő pillanat. Átkötések, szünetek, szólók, ritmikai trükkök követik egymást, szinte azt sem tudjuk, mire figyeljünk…

A zenekar felállása a következő volt: Szabó Attila – gitár/ének, Dennis Van Melis – basszusgitár, Marco De Groot – dobok, Folkert Draisma – gitár, Mark Spring In’t Veld – szaxofon, Edith Mathot – hegedű. A lemezanyag mindössze 35 perc hosszú, ami nem tűnik soknak, ám aki veszi a bátorságot, és megpróbálkozik vele, be fogja látni, hogy nem is kevés. Formabontó, állandóan pergő, zaklatott, mondhatni elmeroggyant rockzenéből ennyi egyszuszra éppen elég.

Ugyan ma már létezik nem kevés hozzájuk hasonló zenekar, de akkoriban tényleg merész dolog volt ilyen szélsőségesen sokoldalú muzsikával előjönni. Ami pedig a lemezt illeti, még ma is ott mozog a spiccen! Amikor különleges ínyencfalatokról van szó, akkor kötelező elővenni, vagy legalább említés szintjén megemlékezni róla! Ha olyanok teszik a lejátszóba, akik kedvelik a keményebb hangzásvilágot is, és a szokatlan zenei megoldásokat is, akkor a hatás nem marad el.  10/10