Napjaink zseniálisan rejtélyes figurája a talányosan nevetséges Degiheugi néven adja ki lemezeit, ám ez csak amolyan furcsa érdekesség, mert az albumok egytől-egyig kiválóak! Szám szerint nyolc albumot készített eddig a francia, a csoda tudja, milyen háttérrel. Személyisége annyira titokzatos, hogy még valódi nevét sem könnyű kinyomozni, csak kitartó munka után derül ki, hogy ő Jerome Vildaer. Ennél többet már igazán nehéz megtudni róla. Kikkel dolgozik együtt, honnan veszi a zenei mintákat, mennyit tett bele a saját maga által kikevert muzsikába, ez még interjúkban sem kerül a felszínre. Nem igazán tolakodó figura, holott DJ és rapper egy személyben. Furcsa madár, ez bizonyos.

A Degiheugi elnevezés alapja a DJ Jerome egyfajta összeolvasása, ne keressünk benne túl sok üzenetet. Műfajilag chillout, electro, jazz, hip-hop keveréket készít, olyasféle háttérzenéket, melyek telis-tele vannak izgalmas elemekkel. Énekfoszlányok, sanzonok, szaxofonos ellazulás, franciás könnyedség. Ezen a lemezen például jól megfér az angol rap a francia slágerek mai átiratai mellett. Persze egy dobgép rákeverése még nem átirat, ennél jóval többet csempész bele a felvételekbe, mindenféle zörejeket, kütyüket és hangmintákat – mindez komoly előkészületeket igényel. Ezért gondolom, hogy nem egyedül dolgozik, bár a végeredmény tekintetében mindegy is.

Thievery Corporation, Morcheeba, Wax Poetic hangulatú kiadvány lett a Bagatelle, s bár az említett előadók nem fűszerezik hip-hop betétekkel a dalaikat, mégis áll a párhuzam, mert Degiheugi rap muzsikája a kellemes, kifinomult vonalba tartozik. Igaz, helyenként nála is vannak szókimondó szövegek, ezek még mindig egészen távol állnak a magamutogató erősfiúk világától. Mondjuk egy konszolidáltabb Eminemet képzeljünk el a mikrofonnál, amikor az album ilyen jellegű felvételeiről beszélünk.

„ - Nagyon sokféle stílusú zenét hallgatok, így amikor albumot írok, nem próbálok egy skatulyába bezárkózni. Mindig is kerültem, hogy határokat szabjak a befolyásaimnak és az alkotói folyamatomnak. Nem vagyok az a típus, aki azt mondja: Csak az 1965 és ’69 közötti soul zenét komálom. Ez nem én lennék… Persze lenyűgözött a 60-70-es évek zenéje! Hogy visszatérjek az alkotói folyamatomhoz, itt gyakran egy adott mintából indulok ki. Aztán megpróbálok köré építeni valamit, hozzáadva más mintákat vagy szintetizátorokat, basszusokat vagy egyéb hangszereket. Az ütőhangszereknek is nagy jelentőséget tulajdonítok. Olyan ez, mint egy óriási rejtvény, ahol megpróbálom megtalálni a megoldást, hogy a végén szép képet adjon.”   8/10