2022. dec 27.

430 Steps - Lights Out (2022) - hardcore

írta: Zelmo
430 Steps - Lights Out (2022) - hardcore

430.jpg

Tovább mazsolázgatva a 2022-es év megjelenései között, mindenképpen érdemes szót ejteni a Florida államban működő 430 Steps nevű zenekarról, Orlandoból. Ők dallamos punkkal vegyített hardcore metalt, vagy inkább crossover HC-t nyomatnak, fiatalos hevülettel és szókimondással. A csapat 2016 óta létezik, 2020-ban adta ki bemutatkozó anyagát, a Citizen Of Nothing című minialbumot, majd idén októberben látott napvilágot eme hosszabb lélegzetvételű kiadványuk. Meg kell mondjam, hogy ez is lejátszóból nehezen kikívánkozó lemezek sorát bővíti nálam. Legszívesebben ezzel kelnék és feküdnék, ha nem félnék, hogy akkor hamar megunom az egészet.

Az öt tagot számláló zajbrigádban három Dél-Amerikai bevándorló borzolja a kedélyeket, a három Porras személyében. Név szerint: Nelson (ének), Gustavo és Manuel (gitár). Rajtuk kívül szerepel még Carlos Meija basszer és Martin Imhof dobos. Gyors, kapkodó, nagyon is refréncentrikus, énekeltetős punk rock himnuszaikat vegyítik egy kevés trash-poppal, más kifejezéssel élve a közönséges gagyival, de ez tényleg csak csipetnyi. Meg kell jegyeznem, nekem ez a kevés is inkább zavaró, én nem igazán értem a szándékos szemetelést, és nem is vagyok vevő rá, mint humorra, de biztos valakinek bejön.

430-steps-band-min.jpg

A kvartett alapjaiban véve egy felhevült mozdony erejével suhanó, polgárpukkasztó egylet, mely sok tekintetben a Ramonest idézi. Nem vonnék direkt párhuzamot a két együttes közé, mert a 430 Steps közel sem rágógumi refrénekkel dolgozik, a dalaik azonban nagyjából olyan hangvételűek, hosszúságúak és felépítésűek, mint a Ramones 2-3 perces rakétái, azonkívül a lazaság, a hanyag hozzáállás, a jó értelemben vett nemtörődömség is nagyon szépen lejön a szerzeményekről.

A vokálok igazán hibátlanok, kidolgozottak és meggyőzőek (egy nótában még gyerekkórus is helyet kapott – We Belong To Hell) a gitárokat is ügyesen használják, tökéletes a hangzás, profi a keverés (nem minden punk bandára jellemző ez manapság), dicséretes a kísérletező kedv, amivel még a merevebb hozzáállású rockrajongókkal is szembe mernek menni, szóval nagyvonalakban itt tényleg rendben van minden. Laza felfogást kíván, ez tény, de úgy gondolom ennyi még bőven belefér. 8/10

Szólj hozzá

2022 Punk Rock Hardcore