Igen, magyar zenekar. Igen, külföldi piacra. Nem, nem fognak most nagyot robbanni, de igen, minden elismerést megérdemelnek. Már csak a bátorságért is. Instrumentális jazzel kiállni a világ elé trióban, dob-basszus-billentyű felállásban, ez mondjuk nem a gyors érvényesülés biztos receptje. Ők mégis bevállalták, bár igaz, ami igaz, a lemezanyagra meghívtak egy fontos kiegészítő embert is, mert a szokványos fellépő formációt kevésnek találták. És ebben teljesen egyet tudok érteni! Bármilyen jó a zene (tényleg szuper) a fúvós ide annyira kell, mint egy falat kenyér…

Kosztolánszki Dominik (Dom Beats) közreműködik szaxofonon, Molnár Bence billentyűn, Sági Viktor basszusgitáron, és Czirják Tamás játszik dobon. Az anyag igazából nem nagylemez, hanem egy EP, annak viszont abszolút reménykeltő. Szuper lenne, ha sikerülne az áttörés, és lenne egy nemzetközi hírű jazz-rock-hip-hop formációnk. Hogy erre mennyi az esély? A zene alapján egyáltalán nem kevés, azonban ha figyelembe vesszük a zeneipar feltörekvő üdvöskéinek megszámlálhatatlan seregét inkább türelemre intenék mindenkit… Illetve: Fontos ez valójában? Van egy kiváló zenekarunk, örüljünk neki, kész. Azért az is elég sokatmondó, hogy egy hazai banda lemezével az AOTY oldalán futottam össze.

A felvételek gyönyörűen szólnak a fejhallgatóban, főleg a mélyek ülnek rendesen, a basszus itt egyébként is egy uralkodó tényező, mondhatni belihegi a szerzeményeket. A dobos megoldásaira ugyanazt tudom mondani, amit Melissa Aldana esetén is megjegyeztem: sokkal többet lehetne kihozni belőle. Még ha nem is vagyok szakmabeli, annyit hallok, hogy sok a monoton kattogás, amit dobgéppel is lehetne helyettesíteni, engem az ilyesmi zavar.

Különösen a Reminisce esetében. A címadó és a Capricorn gyorsan átsuhannak a hallójáratokon, ez utóbbi már kevésbé. Az lenne a meglátásom, hogy a hip-hoppal való kacérkodás önmagában még nem kellene ennyire fantáziátlan dobkíséretet eredményezzen, néha szabadjára lehetne engedni (az indulatokat) amúgy Brian Blade szerűen. A Lush Roads tetszik a legjobban, ez (is) egy chillout jellegű, ködbemászó téma, különösen szép befúvásokkal és billentyű alkalmazással.

A kiadványt záró Danubian Sunset is kifejezetten erős darab, hasonlít a nemrégiben ajánlott kanadai Leland Whitty lemezéhez, ebből gondolom (mivel nem vagyok annyira jártas a mai jazzben) hogy ez a fajta hipnotikus, zötyögős, kissé pszichedelikus/spirituális pop-jazz nagyon trendi lehet manapság. Nem baj, sőt! Minél inkább divatba jönne, annál jobb lenne, lényegesen értékesebb muzsika, mint a dum-dum, vagy a tuc-tuc… Erről ennyit.

Hogy vannak, akik ezt fűvel kombinálják? Értem ezt is, nyilván népszerű a repülős zene minden műfajban, de  mehetne a spangli mellett a full agymosás is, szóval azon a véleményen vagyok, ez most nem egy rossz trend.  A zenekarról remélhetőleg hallunk még, a szaxofonost feltétlenül megtartanám, esetleg még egy trombitást is el tudnék képzelni ide, a két fúvós pazarul tudná váltogatni egymást, és bőven lenne még helye a másik háromnak is, de ez már csak amolyan költői fantázia. 8/10