Innen nézve ehhez a lemezhez csak egy kérdés illik: Minek ide a cselló? Jó, ne legyünk ennyire közönségesek, hiszen amit Mabe Fratti korábbi albumain felépített, itt sem rombolja le teljesen, csak éppen másféle téglákat rakosgatott itt egymásra. Ez most már nem annyira a komolyzenéhez kötődő lemez, inkább a jazzhez. Csak ennyi a változás. Csak ennyi? Nos, a különbséget zongorázni lehetne. Ugyanakkor a hangulati tényező változatlan maradt. A mag, a magban a termés, a központi személy még mindig a guatemalai kislány, aki immáron felnőtt nő lett. Öntudatos, határozott, saját ösvényt taposó egyéniség. Egy kis zenei zseni.

Nem szabad könnyelműen dobálódzni az ilyen jelzőkkel, mert mondjuk Miles Davis vagy Ennio Morricone vagy más valódi zenei zseni megsértődne odaát, de a maga területén amit Mabe művel, ahhoz azért kell egy kis tudás – még ha az nem is feltétlenül a csellón mutatkozik meg. Inkább abban, ahogy összerak egy szerzeményt. (Hiszen Miles és Ennio is ebben voltak nagyok) Ahogy a tejszerűen szétfolyó témákba becsepegteti az elektronikát, a dobokat, a szaxofont, vagy a hegedű hangjait – ahogy mindebből az alaktalan katyvaszból kibontakoztatja a saját érzelmeit, saját gondolatait, az valóban mesteri.

Zárójelben jegyzem meg, az énekhangja mindehhez a páratlan zenei ízléshez, ehhez a kiművelt hangszereléshez képest helyenként bántóan hamis. Lebeg, fátyolos, nem lehet nem észrevenni. (Pl. Deja De Empujar) Ami azt illeti, kevesebb talán több lenne. Vagy fordítva: a tisztán zenei megoldások kibontása ezen a lemezen értékesebbnek tűnik a daloknál. Ez hát a válasz a nyitó kérdésre: Azért kell ide a cselló, hogy szóljon. Azaz, azért kellene belőle (több) hogy a zenei zseni, a tényleges zenei zseni uralkodjon, ne a dizőz. Bár nagy valószínűséggel nála ez is a „koncepció része”, vagyis a természetes önkifejezés velejárója, egészen biztosan vannak vájtabb fülű, szigorúbb szemüvegű kritikusok, akik ezért az énekért a lemezt lehúzzák. Innen nézve ez most egy nyolcas, ami az ének teljesítmény miatt a hetes, az egyéniség miatt inkább a kilences felé billen. A többit majd meglátjuk a jövőben… 8/10