Az Atrocity nevű zenekarról sem tudtam sokat, amikor a lemezüket elindítottam a lejátszóban. Annyit sejtettem, hogy feltehetően régebbi motorosok, akik valószínűleg a kilencvenes években kezdték. Slussz. Ezt a hangzásból, a dallammenetekből nagyjából le lehet szűrni. Lejátszás közben mindvégig a holland Asphyx neve motoszkált a fejemben, mert vannak párhuzamok a két banda között, és hát ugye a hasonló hangzású név elvileg hasonló zenei világot takar. Vagy nem…

Igazából az Asphyx lényegesen direktebb, a gyökerekhez közelebb álló death metalt nyomat, mint a germánok, akik hihetetlen színes zenei palettát vonultatnak fel ezen a lemezen. A két fő szál a death metal és az opera, vagy nevezzük inkább klasszikus zenének. E kettő sosem állt távol egymástól, ezt tudjuk. Mégis meglepő, amikor minden előzetes információ nélkül a brutális gitártémák közé belépnek a finom női vokálok. Gyönyörűen ötvöződik itt a kettő, persze a hangsúly a metalon van, ám amikor néhány nótában előjönnek ezekkel, az tényleg csúcs. Iszonyat jól csinálják a fickók. Az akkordváltások, a gitártémák, a ritmikai megoldások – csupa-csupa első osztályú cucc, érdemes lekagylózni.

Egyre inkább azon vagyok, hogy a komplex death metal bandák dolgozatai a legkifinomultabb jazz lemezekkel érnek fel, mondom ezt elsősorban a zenei megoldások miatt, nyilván az ének kissé más kategória. A dobolást érdemes figyelni, amit egy Joris Nijenhuis nevű holland fickó bemutat itt, ez szó szerint elképesztő. Nem sokan tudnák utánacsinálni, azt hiszem. Persze a zenei érték nincs arányban a tempóval és a dinamikával, ezért hangsúlyoznám, hogy maguk a ritmusképletek is harapnak! (Joris korábbi zenekarai: Grinroth, Rendak, Havenblasters, Elexorien, Dr Doom, Leaves Eyes)

Az énekben mint említettem a death metal hörgései keverednek a vendég hölgyek finomabb (nem mindig légies) megoldásaival. Zoë Marie Federoff - Catalyst Crime / Cradle Of Filth és Elina Siirala - Angel Nation / Leaves’ Eyes közreműködnek. Maga a hangzóanyag, akárcsak az egész zenekar olyan, mint egy színielőadás. Hogy jó, vagy rossz, nehéz eldönteni. Az ilyen kaliberű rutinos rókák az ilyesmit kisujjból kirázzák, sanszosan itt sem törték sokat a fejüket a témákon, melyeket - azt gyanítom - néhányszor eljátszottak már, mégis van bennük annyi erő és lendület, ami átbillenti az anyagot az érdekes kategóriába.  Ami a videóklipekben megjelenő metal harcosokat illeti, egy bizonyos kor után ez már inkább a megmosolyogtató kategória - értem ezt a befogadó életkorára vonatkozóan - de mindez engem a lemez hallgatásában egyáltalán nem zavar.

A látványvilág más lapra tartozik, ezt most nagyvonalúan kezelném. Úgy nagyjából 30 év fölött azt hiszem kevés rockrajongó mondja az ilyesfajta teátrális erődemonstrációra, hogy ez kell nekem! Ha most lennék 14 éves, elképzelhető, hogy teljesen beszippantana az Atrocity bűvereje, de mivel a duplája is elmúltam rég, így minden harci láz nélkül állapítom meg, hogy kifejezetten erős nagylemezt adtak ki a napokban. Pont. Aki a keményebb, mégis dallamos vonalat szereti, nagyot nem csalódhat bennük.  8/10