Fogalmam sincs miért nem foglalkoznak a magyar zenei fórumok a Get Dead zenekarral, és nem is szeretnék koncepciót gyártani erre, de valami oka kell legyen. Talán mert San Francisco többek között a homoszexuális muzsikusok melegágya? Az utóbbi időben a kezdeti LGBTQ ellenesség nálunk is enyhült, egyre szivárványosabb itt is az ég, ezen az alapon tehát helyük lenne a palettán, HA valóban a saját nemük iránt vonzódnának, amit erősen kétlek. Persze rájuk lehet fogni bármit, mert hát San Francisco… Erről jut eszembe, akkor a Metallica is…?

Nem fog menni a megfejtés, hagyjuk. Szóval Get Dead. Talán a legmenőbb kocsmanótákat játszó banda manapság. Inni azért a magyarok is szeretnek, na és akkor ott van a híres nóta arról, hogy „nem szeretik magukat inni ezek az üvegek, hát rajtam áll, ezen mennyit segíthetek” vagyis a Cousin Marvin című legendás Get Dead tétel még 2008-ból, a mára már alapműnek számító Letters Home lemezről. Hogy kinél számít alapműnek ez a lemez? Például nálam. Vagy mondjuk ott van Fat Mike, az NOFX frontembere, aki felfedezte őket annak idején. A mai napig a rajongójuknak vallja magát. Hogy ehhez producerként anyagi érdekek is közrejátszanak? Nem hinném.

Pont arra jó példa a Get Dead, hogyan lehet valódi örömzenét előadni, minden különösebb befektetés, erőlködés, vagy reklámhadjárat nélkül. Szinte már arcátlan ez a fajta lazaság, képesek két akusztikus gitárral is műsort adni, mint ahogy alapvetően a lemezanyag is hanyag és pofátlan. Az énekes Sam King még a pesti turkálókhoz mérten is csóró göncökben jelenik meg a színpadon, senki a világon nem nézné híres banda énekesének, inkább házaló cigánynak. Az egész kompánia a szemétdomb közelségében guberál, de amit ott találnak, abból piszok jó dolgokat főznek ki!

Valahol a lényegénél ragadják meg a punk rock életformát: itt nincs helye görcsölésnek! Mellé csúszhatnak a hangok (mellé is csúsznak, ami azt illeti), hiszen csak a hangulat minden náluk! Ők tényleg nem céloznak meg túl nagy magasságokat, talán éppen ezért hallatszanak el háromakkordos ordítozásaik messzire. Egészen Magyarországig eljutnak, akár tudomást vesz erről a hazai média, akár nem. Az együttes ugyan még nem kóborolt erre felénk, mint ahogy Európában is ritkán, azonban lassú víz partot mos alapon nem kizárt, hogy találkozzunk velük.

Ahogy elindulnak a lejátszóban ezek a nóták, a műfajban járatosak számára azonnal be kell ugorjon néhány úttörő jellegű előadó ezen a téren. Elsősorban The Pogues. (Nyilvánvaló.) Azonkívül Tim Timebomb és kedves barátai, végül Billy Bragg. A sor persze folytatható a végtelenségig. A témák nem túl változatosak, sem zenei összetettségben, sem szövegekben nem közelítik meg a költői magasságokat (bár néhány szófordulat kifejezetten frappáns), de egy-két üveg sör után (vagy mellé) nem is lehet ezeknél jobban csúszó szerzeményeket találni sehol. Legfeljebb a további Get Dead albumokon. Hiszen azóta megjelent már tőlük több másik, egyik sem lett teljes katasztrófa. De ez az első a legnyersebb, a legelevenebb, ezen van a legtöbb koncertnóta tőlük. Ízletes.  9/10