Experimentális, alternatív jazz-rock folk motívumokkal, Ausztráliából. Nem is érdekes a besorolás. Fel a hangerőt és kész. Amikor már azt gondolná az ember, hogy sok új nem jöhet szembe az életben, nagyjából mindent hallott, ami még érdekes lehet, akkor kap egy ilyen taslit, nesze neked, nem úgy van az! Az biztos, hogy rockzene, mert van súlya. A többit inkább hagyjuk. Adott egy hegedűs, neve Jess Randall. Marha sokat játszik. Szinte dongóként döngi végig a szerzeményeket. Nem mondom, hogy nem sok, de belefér. Rengeteg a variálás, a dallamtöredék, kicsit olyan a stílus, mint amit Lajkó Félix csinál. Vagy csinált, régebben.

További tagok: Gordon Wallace (gitár, buzuki, citera), Mark Stevens (bőgő), Joe Gould (dob, marimba, ütőhangszerek). Ők négyen alkotják ezt a 2006-ban alakult társaságot. Talán zenéjük komplexitása, az átlagosnál nehezebb emészthetősége miatt ez csupán a harmadik nagylemezük ("Overgrown Tales" 2011, "Moving Pieces Of The Sea" 2013). Bár nekem elsőre nagyon tetszenek, azt hiszem, kell egy adag nyitottság a hallgatásukhoz.

Olyan formabontó banda ez is, mint a Dirty Three vagy mondjuk a Gogol Bordello, de még azt is mondanám, hogy a Stooges/MC5 energiájából is van bennük rendesen. Senki ne valami elvont művészkedést képzeljen el, inkább egy elefánt tévedt be a porcelánboltba, aki egyszerre táncol, énekel, hangszeren játszik és képeket fest. Ezzel azt akarom mondani, hogy rendkívül sokszínű a The Crooked Fiddle Band. Klezmertől a cigányzenén át a vad punk hatásokig és az ipari zajokig itt minden van. Egy dolog hiányzik ebből a muzsikából: a kiszámíthatóság. Fogalma sincs a hallgatónak, mit is akarnak, hová akarnak eljutni, merre mennek egy tételen belül, mikor lassítják, gyorsítják a tempót, mennyit és hogyan énekelnek, ki hol fog belépni, vagy elhallgatni…

Van néhány énekdallam, de jobbára instrumentális kompozíciók követik egymást, azt tippelném, hogy spontán jelleggel, ötletszerűen feljátszva. Meglepne, ha kiderülne, hogy lekottázott, előre megírt szerzeményekről van szó. Ha igen, az nem csökkenti a zene értékét, sőt… Éppen ellenkezőleg. Tulajdonképpen profi hangszereseknek jóval könnyebb őrültködni, mint őrült hatású zenét hangról hangra megírni. Az összhatás teljesen zavarba ejtő, nehezen pontozható. Most éppen 8/10.