Az ember eredendően nem zenélt. A kezdet kezdetén még hangszere sem volt, tagolt, jól érthető nyelve sem volt, hörgésekkel és gesztusokkal fejezte ki magát. Ennél többre nem volt szüksége, az érvényesüléséhez minden más adott volt. Dúsan burjánzott az erdő, tele gyümölcsökkel, állatokkal, a kis közösségében megvolt a kellő számú partnere, szükségletei kielégíthette könnyen, egyszerűen. Ebben a korai időszakban érzelmi élete közel volt a nullához. Szellemi szükségletekről szintén nem beszélhetünk, ne feledjük, még éppen hogy ember.

Nagy fejlődés akkor következett be, amikor a népesség robbanásszerűen megnövekedett. Több ember – több interakció, fejlődik a nyelv, kialakul valamiféle lelki élet a fájdalom, szenvedés, mindennapos küzdelem hatására. Az ember ordításai, bömbölései egyre dallamosabbá válnak, s közben azt is megfigyeli, hogy a nagy hangerő megfélemlíti a gyengéket. Innen egy következő lépés olyan eszközök használata, melyek dübörgése megrettenti az ellenséges hordákat. Az első hangszerek egyike egyértelműen a dob volt, még ha alkalmi is: egy üreges fa, amire ráugrott, és az dobogott alatta. Rúgta, ütötte, és élvezte a mély, dörgő hangját – közben nagyokat ordított hozzá, ez lehetett a mai zene alapja.

Minden egyéb innen indult – és álljunk meg itt egy pillanatra – feltevést fogalmazok meg, mely már a mai életünkre vonatkozik: Ha a XXI. század emberének mindene meglenne ahhoz, hogy alapvető szükségletei fedezze, ha lenne elég tápláléka, és szexuális ösztöneit is levezethetné, ha szeretnék és viszont szeretne, akkor a zene és minden más művészet szerepe háttérbe szorulna. Nem tűnne el teljesen, de jóval kisebb szerepet kapna, mint ahogy lényegesen kisebb szerepet játszik olyan emberek közegében, akik a fenti feltételeknek maradéktalanul megfelelnek.

A zenélés és a művészetek különböző formái az emberi önkifejezés eszközei, a kifejezésre juttatandó üzenet azonban az esetek döntő többségében azonos: Figyeljetek rám! Itt vagyok! Pontosan úgy, ahogy az jelenleg is megfigyelhető az állatvilágban. A legszebben daloló énekesmadarak általában jelentéktelen külsejűek (pacsirta, rigó, füzike), míg a színpompás madaraknak nincs szükségük énektudásra. (páva, paradicsommadár, tangara) mindez az emberi világban is így működik.

Miért zenél tehát az ember? A modern ember azért zenél, mert egyfajta mintát követ. Már beleszületik abba a rendszerbe, mely a zenét magasabb rendű lelki tevékenységnek tekinti, nagyra értékeli, ezért a zene révén szeretne csatlakozni ahhoz az áramlathoz. Mindez azonban a zenélés mindennapi fogalmát még nem világítja meg kellőképpen, mert teljesen más a zene funkciója egyéni és társas közegben.

Akkor zenél magában az ember, ha érzelmi sokkhatás éri akár pozitív értelemben (öröm, meglepődés, elégedettség) akár negatív irányban (bánat, keserűség, düh) és a belül keletkezett érzelmi állapot kifejezésére alkalmasnak találja az éneket, és a zenét. De van egy másik eset is, és manapság ez a gyakoribb: az érvényesülés egyszerű módját látja benne. Sok esetben nem is magától fordul valaki a zenéhez, hanem már kisgyermek korában a szülei oda irányítják, mondván: jót tesz neki, és ki tudja, még hasznára is válhat.

A zene üzletté és megélhetési forrássá válása évszázadok során alakult ki, tehát az egyéni szükséglet kielégítése odáig vezetett, hogy az ember már nem elégedett meg a primitív zenei eszközök és szólamok alkalmazásával, egyre kifinomultabb hangszereket talált fel, egyre dallamosabbá vált a muzsikája, ami végül megteremtette a muzsikus, mint főállású zenész státuszát. Ez a foglalkozás több szempontból kiemelkedik a mindenkori társadalomból. Olyan tevékenységet jelöl, ahol az ember jól érzi magát, másoknak is örömet okoz, anyagi megbecsülést is kap, és a közösségben kiemelt fontossága van. Érthető, ha a mindennapi termelő munkából való kiszakadásnak ez a módja egyre népszerűbbé vált.

Ezzel el is érkeztünk a zenélés okainak jelenleg érvényes magyarázatához: az ember azért zenél, mert az elvileg semmilyen káros hatással nincs a szervezetére, egyfajta örömforrásnak tekinti, egyéni érzelmeinek tolmácsolására (vagy éppen azok lefedésére) alkalmasnak találja, környezetére ezzel pozitív hatást gyakorol, felhívja magára mások figyelmét, és nem utolsó sorban ezzel a tevékenységgel pénzt kereshet, ami a mai világban az élet egy nélkülözhetetlen feltétele. Amennyiben ez az utolsó ”hozadék” nem valósul meg, akkor is úgy érzi, ezzel tett valamit saját fejlődése érdekében és talán másnak is örömet okozott.

Végül, de nem utolsó sorban: játszik az ember. Az ember játékosnak született, olyan lénynek, ki a játékban nem csak feloldódást talál, hanem a játék révén szinte észrevétlenül fejlődik is. Mindez kortól független, a kisgyermek azonban természeténél fogva több időt fordít a játékra, az idősebb már kevesebbet, azonban legyen valaki akárhány éves - szeret játszani. A muzsika - ez esetben játék a hangokkal. Ez a fajta játék - mint a kis fakockák, amikből építeni lehet - adott esetben megteremtheti a személyiség fejlődésének magasabb szintjét.

2023.07.15. Zelmo