Alapvető heavy metal klasszikus. Sokan távol tartják magukat King mestertől, általában két okból: a. ijesztően magas hangon sikongat b. sátánista. Gyermekkoromban e kettő közül egyik sem tántorított el attól, hogy a lemezanyagba belehallgassak, és ahogy megszólaltak az első hangok... Nos, ez érdekes, mert egy kirakodóvásárban, vidéki nevén búcsúban történt a nagy esemény, álltam a kazettás ember böhöm magnója előtt, felcsendült az intró, miközben a háttérben körhinta forgott és ez a kettő, a látvány és a hang tökéletes összhangot alkotott. Soha nem felejtem el, mint ahogy az első sikolyt sem. De ami igazán lebilincselő ma is, az az összjáték, hiszen ez egy nagyon komoly zenekar volt, nem pusztán egyszemélyes produkció.

Még arra is emlékszem, hogy a korabeli Metal Hammer lemezkritika valahogy így kezdődött: „King Diamondot vagy imádod minden extremitásával együtt vagy már abban a pillanatban lekapcsolod a zenét, ahogy az első sikítások elhagyták a torkát.” Az első csoportba tartozom, s feltehetően már nem is szállok ki belőle. Az évek múlásával változik az ember ízlése, a legtöbb ’80-as évekbeli metalelőadó szép lassan kikopott a lejátszómból, King Diamond nem. Ki merem jelenteni, ő soha nem készített középszerű albumot. Az összes közül számomra legkedvesebb a Conspiracy, talán nem is annyira a mester lenyűgöző énekmegoldásai miatt (bár nagyon vevő vagyok a horrormeséket tolmácsoló egyéni stílusára), hanem a zene gördülékeny komplexitása miatt, melyben fontos elem Andy La Rocque gitáros teljesítménye, ami nálam sok tekintetben az etalon.

Ami pedig magát King Diamondot illeti, azóta sem találkoztam olyannal, hogy valaki egyéni (mese)világot teremtsen magának, sajátos alteregókkal, majd ezeket az eltérő szerepeket egymaga a hangján eljátssza, mint egy rádiószínház. Valószínűleg ez egyedülálló a zenetörténetben, még ha bizonyos elemei visszaköszönnek máshonnan is. (Pl. korai Genesis- Peter Gabriel - mint King fő hatása)

A bevezető szövegét rendszerint elérzékenyülve motyogom: "-Missy, I miss you so... oh, little sister."- mintha csak tulajdon hozzátartozóm hiányát siratnám, majd amikor kirobban a falsetto, akkor magam is odateszem, hogy "Spiiireeets... rising from their grave". És így tovább, bárhol és bármikor előadom magamnak az egész műsort, mondanom sem kell, jóval szerényebb kvalitásokkal, mint ahogy azt King műveli. Na de ki tudná ezt utána csinálni??? A Metal Blade Records volt olyan kedves, hogy a teljes lemezt egyben közzétette az interneten. Kérem, aki még soha nem hallgatott végig egyetlen King Diamond-nótát sem, csak annyit figyeljen meg, legalább egyetlen számban,  hány témaváltás van... egészen zseniális, amit ezek a zenészek művelnek. A basszusgitárnál Hal Patino, a doboknál pedig a fiatal Mikkey Dee, a Motörheadből.  10/10