Megkísérlem a lehetetlent: Röviden jellemzem minden idők egyik legjobb rockzenei albumát. A zenét, a dallamokat, a szöveget, a költészetet, a mocskot és a csillogást. A nagylemezt a Rock Hard nevű szaklap a 462. helyre rangsorolta a legjobb 500-ból. Ez nevetséges! Talán voltak híresebbek, talán voltak jobbak is, valamikor a rockzene hőskorában, a hetvenes években, a Led Zeppelin, a Black Sabbath, a Deep Purple ragyogása idején, de a modern rockzenében nem sok vetélytársa akad. Mother Love Bone - Apple - A legfinomabb alma az államokból.

A különleges íz oka egyszerű: mertek mások lenni. A legtöbb zenekar az eladási eredményekre ment rá, nem az egyediségre. Az egyéni hangok érdekesek, ám kereskedelmi szempontból nem annyira kifizetődők. Bizonyos szempontból a Mother Love Bone sem találta fel a spanyolviaszt, mégis példaértékű egyetlen lemezük, mert valami olyat hozott, ami a mai napig ritkaság - ez pedig a sokoldalúság. Még a mainstream hulladék egyik melegágya, a Rolling Stone magazin is elismerte a nagyságukat, a valaha volt legjobb egylemezes bandák között a 11. helyre tette őket. Miközben a top 10-ben olyan nevek szerepelnek, mint Pulsars, Silicon Teens, Postal Service... igaz, legalább az első helyre a Temple Of The Dog került náluk.

1989 őszén kezdődtek a felvételek a The Plant stúdióban, Sausalito közelében, és 1990-ben fejeződtek be Seattle-ben. A Seattle-hangzás még ekkor a szárnyait bontogatta, a grunge kifejezést sem sokan használták, de már benne volt a levegőben a változás szele. Hiszen néhány év múlva a metal/rock színtér alaposan átalakult, fazonváltás, hajvágatás, hipnotikus szólók következtek, ahogy azt a Pearl Jam, a Nirvana, az Alice In Chains elővezették, de ekkor még a Bon Jovi, az Aerosmith, Van Halen voltak a vezető amerikai bandák. A dalok nem szóltak másról, mint napfényről, tengerpartról, buliról, csajokról.

Szóval ebben a partiarcokkal teletűzdelt korszakban jött Andrew Wood énekes/dalszerző, aki szerintem egy kilencvenes évekbeli Jim Morrison volt, és olyan dolgokról írt, ami nem volt megszokott. Kifinomultsága, lelki érzékenysége, tájékozottsága a legnagyobbak közé emelték őt, kinek korai távozása roppant veszteség. Itt maradtak nekünk a dalai, az a fajta utcai költészet, mely a nyomorból táplálkozik- „Aludtam a csatornában - feküdtem kutyákkal” és a legszentebb belső tulajdonságokban, a szerelemben és a szeretetben találja meg az élet értelmét. „Mert minden jónak szeretet kell, a zene teszi a betegeket szabaddá, szeretet nélkül semmi nem fog kinőni, nem fog énekelni” (Shangrila). Vallomásai közül legőszintébb a Man Of Golden Words című zongorás ballada, a sorok, annak tudatában, hogy az énekes néhány héttel élte túl a lemez megjelenését szó szerint húsba vágnak.

„Valami olyat mutatnék, mi szívemben lakik, úgy tűnik kutyák templomában éltem eddig, hol élnék, ha én lennék a megmondóember, vagy élnék-e egyáltalán?"

Sorra az összes szerzeményt érdemes lenne nagyító alatt végignézni, rengeteg utalás, képek és hasonlatok, magasan a legkifinomultabb szövegvilág, melyet valaha egy rockzenekar lemezen megteremtett. Személy szerint nagyon sajnálom, hogy csak egy lemezük született. Igaz, Andy halálának és feloszlásuknak köszönhetően létrejött egy másik csodálatos album, a fájdalmas Temple Of The Dog lemez, valamint a különváló tagok közreműködésével megalakult a Pearl Jam, mely megpezsdítette a zenei világot, de sokkal jobb lett volna, ha együtt folytatják tovább, amit elkezdtek.

Akik akkoriban érdeklődtek a műfaj iránt, bizonyára ismerik a zenekart, hiszen az egyetlen heavy metal műsor, a Headbanger's Ball szignálzeneként is népszerűsítette őket azokban a bizonyos éjfél utáni órákban, de a korán alvóknak vagy később születőknek a Mother Love Bone név semmit nem mond. Sajnos. Egy kitűnő bővebb ismertető olvasható az interneten Timár Attila tollából akit érdekel, az alábbi linken elérheti.  10/10 https://www.shockmagazin.hu/klasszikushock/mother-love-bone-apple

Utólagos megjegyzés: Évekkel ezelőtt készült a fenti írás, nagyon rég hallgattam utoljára ezt az albumot. Ma újra elővettem, és nagyon másnak tűnt, mint korábban. Már nem éreztem 10 pontos alapműnek. Sok volt a zavaró tényező. Tegyük kicsit helyre ezeket a dolgokat. Először is ennek a lemeznek a grunge műfajhoz semmi köze. Talán csak annyi, hogy Seattle volt a bázisuk, de ennél nem több. Ez az anyag kb. egyharmad arányban glam metal, egyharmadrészt hard rock, és egyharmadrészt pszichedelikus rock. A műfaji sokszínűség igaz rá, mint ahogy témák különbözősége is, semmiképpen nem rossz zene, csak messze nem olyan különleges. Rögtön utána betettem az Alice In Chains - Dirt albumát, és... klasszisokkal jobbnak tűnt. Az már inkább egy kiemelkedű darab, egy korszakos grunge mestermű. Ott az énektémák is a spiccen ülnek, a gitárok is harapnak, nincs hibapont. Itt sok a vinnyogás, a nazális, nyegle hanghordozás, ez férfi torokból nem annyira megkapó, és sok a na-na-na, sha-la-la típusú vokál, ami elég idegesítő. (Guns'N Roses-ra, Faster Pussycatre hasonlít) A dalok mindegyike sem nevezhető klasszis nótának, pl. Mindshaker Meltdown tök átlagos, Captain Hi-Top szintén, Mr. Danny jellegtelen, és a Holly Roller refrénje sem túl izgalmas. Az értékek közé inkább a balladák tartoznak, a Stargazer, a Man Of Golden Words, a Crown Of Thorns - ezek valóban gyönyörűek. Ma erre a lemezre 8 pontot adnék. (Zelmo)