Egy habkönnyű funk rock lemez a 70-es évekből, Eric Burdon kísérő zenekarának ötödik albuma a The World Is a Ghetto. A cím talán keményen megalapozott, szókimondó zenét sejtet, erről szó sincs. Inkább egy laza, hátradőlős, pihentető zenei világot képzeljünk el. Ugyan már az ötödik kiadványuk volt a sorban, valójában csak a harmadik önálló, mivel a második közös album után Eric Burdon elhagyta őket. Az ily módon magára maradt War szépen átzenélte a hetvenes éveket, majd  nyolcvanas éveket, sőt, még 2014-ben is jelent meg lemezük. (Evolutionary)

A  történetet rövidre fogva: Eric Burdon az Animals sikerei után úgy döntött, hogy egy új formációt hoz létre, s ehhez megfelelő társakra akadt Lee Oscar dán származású szájharmonikás és Charles Miller szaxofonos személyében. Aki már látott archív felvételt róluk, emlékezhet rá, hogy szinte csupa színesbőrű muzsikussal vette körül magát Eric Burdon, aki már ezzel is egyfajta háborút hirdetett a faji megkülönböztetések ellen. Az egyetlen fehér bőrű volt közöttük Lee Oscar, ennek az összetételnek megfelelően a muzsika soul alapú funky.

Az első felvétel a Cisco Kid nagyjából be is határolja, hogy milyen színvonalú lemezzel van dolgunk, minőségi a megszólalás, gyönyörűen kihallatszik minden egyes hangszer, amelyek közül elsősorban a basszusgitár az, amire érdemes figyelni B.B. Dickerson jóvoltából. Alapvetően a hangzás közel sem annyira feszes, mint mondjuk volt a korszak legismertebb funk rock zenekarainál, például a Funkadelic esetében, a szólók sem annyira élesek, és elragadóak. Azt mondhatnánk, hogy egy kellemes háttérzene hallható a lemezen minden különösebb izgalom nélkül. Az énekdallamok tiszták és kidolgozottak, a kórusok erősek, hiszen a héttagú zenekarból mindenki jól énekelt. Az együttes létszámából következik, hogy hangszereknek sem voltak híján, hallható itt elektromos orgona, sok latin ütőhangszer, szaxofonok, klarinét és természetesen a már említett szájharmónika, illetve gitár.

Mindössze hat számot tartalmazott az eredeti vinyl lemez, amit aztán a CD kiadványon további 4 felvétellel kibővítettek. Elsősorban olyanoknak ajánlott ez a lemez, akik nem a zenei eseményeket szeretnék figyelni, nem fogós refrénekre, jól megjegyezhető dallamokra vágynak, hanem csak valamit szeretnének meghallgatni a hetvenes évek hangulatából. A felvételek nagyon jól visszaadják ennek a korszaknak sokszínűségét. Egyfelől jelen volt a pszichedelia, másfelől a rockzene keveredett a jazzel, így újabb tónusokkal gazdagodott ez a műfaj, s mindez hatott a War tagságára is, de nem véletlen, hogy ezt a zenekart elsősorban az Eric Burdonnel közös felvételeik alapján ismerjük.   6/10

Archív felvételen így nyomják a Cisco Kidet. A groove fergeteges, azonban a téma kidolgozottsága szegényes, sokkal többet lehetett volna kihozni belőle. A dobos bal lába folyamatosan a lábcinen, közben a jobbal tolja a lábdobot, kézzel a ritmikai variációkat. Klasszis játék! Kár, hogy a többiek jóval szerényebb megoldásokkal beérik.