Elvis-rajongó vagy? Oké, attól még nem biztos, hogy ez tetszeni fog. De nincs kizárva, hogy igen. Szeresd a királyt, ez alap, viszont az MC5, vagy a Stooges legelborultabb pillanatait is tedd bele a rock’n roll főzetbe, hogy csípjen, üssön, rázzon, ablakot törjön. Na ez a ’68! Josh Scogin énekes/gitáros bandája Atlantából. A név egyébként Elvis Aaron Presley legendás fellépésére utal, (Comeback Special – A nagy visszatérés címmel ment a mozikban) a banda pedig mindössze két tagot számlál, a doboknál Nikko Yamada teszi teljessé a képet. Nem szabad ebből túl sok következtetést levonni, hiszen a lemezanyag lényegesen jobb, mint amit a szimpla felállás vagy a katyvaszos borító sejtet. Noise rock 2023!

Josh Scogin eredendően a The Chariot nevű noise hardcore zenekar frontembere volt 2003-tól 2013-ig. Pályafutásuk alatt öt nagylemezt jelentettek meg, ezek közül a bemutatkozó album 2004-ből mindenképpen ajánlott a műfaj kedvelőinek, ahogy a 2010-es koncertlemez is szépen adja vissza a Georgia állambéli Dögleszville település fenegyerekeinek működését. Zúztak, mint a húsdaráló. Nagyjából ugyanezt teszi a ’68 is, egy lényegesen fülbarátabb, befogadhatóbb, már-már slágeresnek is mondható módon – persze szigorúan a műfaj határain belül. Rádióállomások slágerlistáin jó eséllyel nem fognak előfordulni soha az életben, hacsak nem hajnali 3-kor, amikor már mindegy, mi szól.

Ahogy szépen lépésről-lépésre végighaladtam a frissen megjelent albumon, furcsamód egy régi magyar sláger jutott eszembe: „Nem vagyok teljesen őrült, nincs szerencséd, nem megyek fejjel a falnak, bár szeretnéd, nem eszek ebédre kályhát…” stb, stb… na ez a két fickó pont ennek az ellenkezője. Egy az egyben el tudok képzelni róluk bármit, mert aki ezeket a dalokat ennyire agyoneffektezve brutalizálja túl, az nem lehet teljesen normális. (Nem, a szépen vasalt ingek és a fekete öltönyök engem nem tévesztenek meg!)

Ezzel együtt piszok jónak gondolom az anyagot, csak nem szabad túlzásba vinni. With Distance Between, Then Got Bored, End This War– ezek óriási nagy nóták, akkora Detroit Punk himnuszok, hogy szinte beleborzong az ember, ilyenekből jöhet tőlük akármennyi, de már a They All Agreed letargikus elmerengése inkább a party másnapján kókadozó társaság háttérzenéje lehetne. Azonban ez sem egy vacak, eldobható nóta, ennek is van egyfajta ”figyeljetek rám” hívószava, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, ahogy ezt a kétszemélyes bandát sem. A videóik is teljesen jópofa kis filmecskék, érdemes belőlük szemezgetni. Maga a teljes anyag ott mozog a tízes környékén, de mert erősen hangulatfüggő, inkább egy nyolcassal értékelném. Soha rosszabbat!   8/10