Ma már ritkán vásárolnak hanglemezt a zenehallgatók, lassan feledésbe merülnek azok az idők, amikor a vinyl lemez volt az egyetlen hanghordozó. Ennek a korszaknak volt az egyik ünnepelt sztárja Gracia De Triana, azaz Triana Gráciája, teljes nevén María de Gracia Jiménez Zayas, a ”Kristálytorok”, akit ”Mézhangúnak” is előszeretettel becéztek. Ő volt a flamenco korai királynői közül az egyik legismertebb. Az utókor azonban már nem mint flamenco előadóra, hanem mint copla (sláger) énekesre emlékszik rá elsősorban, holott az akusztikus gitárral kísért flamenco dalai ma is élményszámba mennek.

María de Gracia Sevillában született 1919-ben, abban a Triana negyedben, amelynek nevét aztán művésznévként viselte egészen haláláig. Itt nőtt fel, itt szerezte első tapasztalatait is mint kávéházi előadó, kocsmai énekes, és utcazenész. Az egyik előadására felfigyeltek a filmesek és hamarosan megkapta első kisebb filmszerepét, amit azután egyre több és több követett. Tulajdonképpen ő volt a spanyol Karády Katalin, hazájában a mai napig filmslágerei az ismertebbek, flamenco-énekesi tevékenységéről csak a műfaj kedvelői tudnak, vagy még ők sem.

Színtiszta flamenco lemeze kevés született, sokkal gyakoribb esetében a vegyes felvágott, az olyasfajta album, melyen népdal, populáris sláger és flamenco egyaránt megtalálható. Talán mondani sem kell, ezek színvonala meglehetősen hullámzó. De ha meghallgatjuk az egyik korai felvételét 1942-ből, már ebből kitűnik mekkora tehetség volt. Egyáltalán nem úgy hangzik éneke, mint egy 23 éves ifjú lányé, sokkal inkább egy tüzes harmincas asszonyra emlékeztet, akinek nem kell a szomszédba mennie egy kis kurázsiért.

Az ötvenes években vette fel a legtöbb értékes flamenco darabját, nem sokkal azt követően, hogy visszatért szülővárosába Argentínából, ahová kezdetben koncertezni indult, majd néhány évig ott ragadt (1947-55). Ezeken az izgalmas felvételeken kizárólag akusztikus gitárosok kísérik, semmi más hangszer nem hallható. Ugyanakkor a gitárosok hangja, csizmakopogása, fütyülése is szerves része az előadásnak. Egy egészen kivételesen bravúros kíséret mellett énekel a következő, 1959-es zenei részletben, ami pályafutásának egyik zenei csúcsa. Érdemes figyelni, mennyire lazán lebegteti hangszálait, milyen könnyedén ugrik fel egészen magas hangokra is.

Szülőházának szomszédságában áll ma a Triana Hotel, melynek falán dísztábla emlékezik meg az énekesnőről, aki idős korában nem kapta meg a kellő tiszteletet kortársaitól. Kegyvesztett, elhallgatott, mellőzött személyiséggé vált, amikor kiderült, hogy élettársával, a szintén ismert énekesnővel Pastora Quinteroval szerelmi kapcsolatban él együtt. 1989-es halála után tíz évvel még sírját is feltörték, maradványai eltűntek, Madridban fellelhető síremléke mára csupán szimbolikus. Ami zenei örökségét illeti, nagyon nehéz fellelni a felvételeit, általában mindenütt ugyanaz a néhány filmslágere tűnik fel, nincs sem hivatalos diszkográfiája, sem emlékoldala, de mint azt ez a néhány példa is mutatja, az interneten elérhető pályafutásának néhány gyönyörű darabja. Végezetül egy olyan dalt hallgassunk meg tőle 1957-ből, amely szokatlanul bohém hangvételű, vidám darab, nem tipikus flamenco.