2024. dec 23.

The Kryss Talmeth Experience - When The Wheels Fall Off (2024)

írta: Zelmo
The Kryss Talmeth Experience - When The Wheels Fall Off (2024)

kte.jpg

Az úgynevezett power trió felállásban működik a skót Kryss Talmeth Experience. A név jelentése nagyjából Jégvarázs, de ez nem az a jég, és nem az a varázs. A Metamfetamin nevű tudatmódosító szer által okozott bódulat rejtőzik mögötte, amihez hasonlót ez a fajta zene is okozhat, akár használnak hozzá bármi egyéb serkentőt, akár nem. Tehát pszichedelikus rock a műfaj, azonban ez csak a lemez végére érvényes valójában, addig amit az arcunkba kapunk az nem más, mint jóféle blues rock – a régi nagy rocklegendák modorában.

Itt lehet említeni hasonlításképpen – már csak az Experience miatt is – Jimi Hendrix trióját, vagy a Cream-et, mint fő hatásokat. Teljesen véletlenül (?) mindkét banda 1966-ban indult, szóval a derék skótok muzsikája nagyjából 60 évvel röpít vissza minket a zenetörténelemben – de én egy cseppet sem bánom ezt a történelemórát. Ha újabb kori párhuzamot szeretnénk a KTE mellé állítani, akkor az a DOWN lenne, a Nola, a Bustle és így tovább, bár Anselmoék nem hármasban nyomták, mégis ott a hasonlóság, mivel mindkét banda veszettül keményen döngölte a hallójáratokat.band_4.png

Edinburgh nem az a kifejezett rockváros, bár itt született Ian Anderson, a skótok már bőven bizonyították a világnak muzikális tehetségüket, például Jack Bruce révén, ha már a Cream szóba került, de skót származású volt az AC/DC legendás énekese Bon Scott is. Hogy ez a három fiatalember meddig jut a muzsikájával, nem tudom, engem teljesen elkaptak a lemezanyaggal. Világos, hogy idejétmúlt a stílus – egyesek számára – a rockot valahogy így kell játszani, így kellene játszani napjainkban is. Nyersen, erőből, szívből, lelkesedésből. Mindezekből náluk nincs hiány.

Sajnos nem készült a dalokhoz videóklip, ezek helyett egy több részes dokumentumfilm kapott helyet az interneten, melyben a stúdiózás közepette/után szólalnak meg a zenészek, hogy dalaikat kommentálják. Szerintem ez nem volt túl jó ötlet egy relatíve ismeretlen csapattól, inkább zenei videók segítségével népszerűsítettem volna őket – ahogy mondani szoktam, ”ha én vagyok a menedzser”. Igaz, ez esetben egy normális névvel is megajándékoztam volna őket, nem beszélve a lemezborítóról, ami majdhogynem a vicc kategória, és ezek a részletek valahol számítanak.

A zene az fantasztikus, ebben nincs hiba. Az első perctől az utolsóig megragadja a figyelmet. Hamarosan itt a karácsony, ha valakinek rockzene-rajongó, lemezgyűjtő ismerőse van, aki a hagyományos rock híve, az biztosan nagyon örülne ennek a kiadványnak vinyl LP formában, ezért meglepetésnek is ajánlhatom őket. Nyilván jó dolog régi nagy klasszikus rocklemezeket hallgatni, de legalább olyan jó mai követőkkel is megismerkedni.

A trió bemutatkozó lemeze (Buy The Ticket-Take The Ride) még 2019-ben jelent meg, tulajdonképpen az sem egy régi lemez, most pedig itt ez az új, ami számomra az év egyik legjobb albuma, ha nem a legjobb. Eszement gitárszólók, mennydörgés szerű dob, hullámzó basszus, és az a torok… minden-minden ott van a topon. Kedvenc nótát sem tudnék kiemelni, általában egyben lepörgetem a teljes anyagot, mert vétek lenne bárhol megszakítani. Ennyit erről, sok szó nem kell ehhez, aki gyűjtő, szerezze be, aki nem, annak ott van az internetes verzió. Boldog karácsonyt mindenkinek!  10/10

Szólj hozzá

2024 Rock Tízpontos! Stoner Rock