Ki gondolta volna, hogy Lemmy énekelni is tudott!  Mármint úgy rendesen. Az is meglepő, hogy nem mindig volt Lemmy. Szülei válása után anyja összeállt egy George Willis nevű futballistával, és kezdetben az ő nevét használta. Ezen a néven szerepelt a maláj származású brit bevándorló, Sam Gopal bandájának első lemezén. Pszichedelikus rockzenét játszottak, ami a korszak egyik legdivatosabb műfaja volt. És hogy a szakma nagyjai  színvonalához képest milyen volt ez a lemez? Piszok jó! Zene, dallam, hangszerelés, minden elsőrangú! Miközben Lemmy utólagos visszaemlékezése szerint a számokat egyetlen este alatt írta! Jól hallhatóan hatott rá a Doors, a Cream, és a Kinks, valamint a Beatles.

Nagyon egyszerűen, de kifejezően, és a későbbi hangfekvésénél jóval magasabban énekelt, hiszen ekkor még nem nyírta ki a hangszálait olyan brutálisan, mint a kilencvenes években. A kiadványon jelen van a beat, erősen áthatja a blues, a tabla miatt az indiai zene, de legfőképpen az elvont „lebegés”.   A saját számok közül kiemelném a Midsummer... címűt, valamint a nyitó tételt, a Cold Embrace-t. A két feldolgozás közül (Willie Dixon és Donovan) egyértelműen az utóbbi a jobb.  Gopal hamar eltűnt a sűrű ködben, és csak a kilencvenes években jelentkezett újra egy lemezzel. Ennek az anyagnak zseniális címe van: Father Mucker. (Instrumentális, progresszív rockzene.) 8/10

Kiadó: Stable Records    Ország: Anglia       Tagok: Lemmy - gitár, ének  Sam Gopal- ütőhangszerek   Roger D’Elia - gitár  Phil Duke - basszusgitár