Wigwam - Hard N' Horny (1969)
A lexikonok szerint a Wigwam volt az első finn zenekar, melynek a nagylemeze az Egyesült Államokban kiadásra került. Ez a kitüntető cím nem olyan fontos, a lényeg, hogy a nagy létszámú progresszív rock gárda tökéletesen reagálta le korának zenei áramlatait, és egy változatos, balladisztikus hangvételű bemutatkozó albumot tett le az asztalra. A hangszeres szólók nem nevezhetők sem zseniálisnak, sem túl technikásnak, kellemesnek viszont igen - ami azt illeti nem is vitték túlzásba ezeket – inkább a meglepő tempó- és hangulatváltások miatt érdekes a zene. Sok szálon futó kompozícióik ügyesen játszanak a dinamika fokozásával, a kisebb-nagyobb szünetek beiktatásával, miközben a dalok musical-szerű összetétele színházi kísérőmuzsika jelleget kölcsönöz a hangzóanyagnak.
A felvételek egy része finnül, egy része angolul készült el, némelyikben vendégénekesnő is szerepelt. Sok-sok közjáték, tarkabarka szólam, billentyűfutam, csettintgetés, és csupa olyan dolog, ami a fősodorbeli slágerekből hiányzott. Mivel több tag is énekelt, gazdag vokálharmoniák dúsítják a hangzást. Szabadságvágytól duzzadó, világbékét sürgető szerzemények követik egymást, helyenként a Blind Faith modorában. A billentyűs munkája is Steve Winwoodra emlékeztet. Valamennyi kis hibájától eltekintve ez egy időtálló alkotás. 8/10
Kiadó: Love Records Ország: Finnország Tagok: Jim Pembroke - ének, zongora Jukka Gustavson - ének, orgona Nikke Nikamo - gitár Mats Huldén - basszusgitár Ronnie Österberg - dob Valamint: Downtown Dixie Tigers Jazzband Marjoritta Gustavson - ének Fitz Jenkins - bőgő