Az ég, azaz a CéU, Brazíliában, Sao Paolo városában nyílt meg. Tulajdonképpen egy szólóprojectről van szó, mely Maria do Céu Whitaker Poça dalai köré szerveződött. Az 1980-as születésű Maria anyanyelvén, azaz portugálul énekel, s természetesen valahol mélyen a szamba forrásából táplálkoznak dalai, mégsem nevezhetjük azokat szimpla tánczenének. A műfaji meghatározás nem könnyű feladatát el is hagynám. Kacskaringós, ravasz szerzeményei nem elsőre hatnak, dallamosak ugyan, de hiányzik belőlük a slágeresség. Idő kell, amíg a bőr alá másznak, akkor azonban örökre bevésődnek. Az ismert brazil előadók dalai sokkal egyszerűbbek, könnyedebbek ezeknél a számoknál, tehát a hagyományos akusztikus gitáros vonalat felejtsük el, és nyissuk ki a fülünket valami újra. Valami olyasmire, ami kicsit szambás, kicsit jazzes, kicsit nyers, kicsit népi, kicsit városi, kicsit régi, kicsit új.

Régi, mert a harmóniavilága sokszor a hatvanas, hetvenes éveket idézi, és új, mert a hangszerelés a XXI. századi zenehallgatók füle szerint készült. Az alapfelálláshoz jön egy ügyes DJ, aki mindenféle gépi hanggal dobja fel a számokat. A zene pedig igazán sokszínű. Funky, reggae, RnB hatások keverednek a Norah Jones ízű zongorás témákkal. Gyönyörű az énekhang, oda és akkor hajlít vele a hölgy, ahova csak akar. 15 éves kora óta ír dalokat, muzsikus családba született, innen a korához képest érett muzikalitás. A bemutatkozó lemez, a maga 15 számával, a különleges Malemolencia, Roda, vagy Ave Cruz felvételekkel, a remek Concrete Jungle feldolgozással, a nehezen meghúzható műfaji határaival, a szinte naprakész frissességével egy bődületesen jó albumot képez. Nem hiszem, hogy Magyarországon beszerezhető, de aki meg tudja rendelni, nem fog csalódni benne. 9/10

Kiadó: Urban Jungle Records    Ország: Brazília    Tagok: Maria do Céu Whitaker Poça - ének    Bruno Buarque - ütőhangszerek  Serginho Machado - dob    DJ Marco - scratch    Guilherme Ribeiro - billentyűk    Lucas Martins - basszus, gitár