L'Ham De Foc - U (1999)
Ez a csapat egy tradicionális folk zenekar volt, mely a keresztségben a kissé furán hangzó Lángoló horog nevet kapta, és otthonában Katalóniában meglehetős népszerűségnek örvendett. Az együttest Efrén Lopez és Mara Aranda alapította 1998-ban. Korai demóikat követően 1999-ben jelent meg debütáló albumuk, az U című lemez, mely meggyőz minket a népzene örök érvényűségéről, ősi erejéről, soha el nem múló hatásáról.
Számaikat hallgatva egy másik világba csöppenünk, nagyjából Spanyolhon mór megszállásának idejére, és valahogy úgy van, hogy innen nem is olyan jól esik visszajönni. Három albumra terjedő időutazást biztosít nekünk a csapat, kb. 3 órás intenzív feltöltődést. És hogy mivel is?
Olyasmi muzsika ez, mint amilyet az Anastasia írt az Eső előtt c. filmhez, bár a Balkán és Katalónia földrajzilag egymástól távol esik, a két muzsika számos rokon vonást mutat. Keleti hangszerek használata, lebegő énekdallamok, nyers energia jellemzi mindkettőt. Még egy azonosság: a dalok mindkét esetben egytől egyig saját szerzemények! Ez azért nagy dolog, mert bárki megesküdne rá, hogy a középkorban, vagy annál is korábban született népdalokról van szó. A már említett szerzőpáros régizenét ötvözött saját szövegekkel. Katalán zene korabeli hangszerekkel - tömören ennyi lenne az együttes ténykedése. Talán nem is hangzik annyira csodaszámba menő élménynek, pedig az.
Képzeljünk el mondjuk egy jelenetet a Robin Hood, a Tolvajok Fejedelme c. filmből, melyben vásári forgatagban egy muzsikus banda játszik a vár tövében, egy lágy hangú énekesnő kíséretében. A zsiványok megállnak egy pillanatra, a részeg duhajok kezében megáll a pohár, a vitatkozók elnémulnak, egy pillanatnyi varázslat tölti be a levegőt- ez a L'ham de Foc. Amit ez a banda ma zenében nyújtott nekünk... nem is folytatom, aki csak szereti egy kicsit a hangszeres zenét, azonnal kattanjon rájuk. Bár már feloszlottak a lemezeik ma is elérhetők. 8/10
Kiadó: Sonifolk Ország: Spanyolország Tagok: Mara Aranda - ének Efrén Lopez - lant, szitár, oud, viola Joansa Maravilla - ütőhangszerek Carlos Sanchis - akkordeon Pep Ahuír - buzuki, gitár