A történet dióhéjban: Egy Salvador Allende nevű ürge volt a góré a hetvenes években Chilében, míg a Pinochet bácsi át nem vette tőle a hatalmat, és ez sokaknak betette a kaput, ezért a kis Ana Maria Merino Tijoux kénytelen volt a festői Lille városában napvilágra törni 1977 június 12-én. Ott is maradt a család Franciaországban, egészen a nyolcvanas évekig, és csak 1993-ban költözött vissza a már nagykorúvá cseperedett Ana ősei földjére, ahol aztán megszületett a legendás Makiza.

Eme jelentős hip-hop társulat öt fővel hirdette az igét, és mivel még csak 1997-ben járunk első albumuk idején (Vida Salvaje) ezért bőven megilleti őket az oldschool embléma, avagy pecsét. A saját kiadású produktum aztán felkeltette a Sony Music figyelmét, és elkészült 1999-ben a La Rosa de Los Vientos című alapmű. Kb. olyan a videoklip hangulata mintha a nyolcvanas években vették volna fel valamelyik balkáni államban, holott ez már majdnem a huszonegyedik század! Ana itt még alighanem csak álmodott a szólókarrierről, mert a frontemberség nem igazán illett hozzá, és mégis...

Közhely, de a jó zene mindent legyőz, és tényleg, volt bennük eredetiség, megérdemelték a sikert. Aztán a tagok szétszéledtek, ki erre, ki arra. Ana például visszament Franciországba, ahol rövidesen elkezdte saját kis projectjének létrehozását. Az első lemezének dalai nagyrészt itt születtek, bár a korong Kaos címmel Chilében került piacra 2007-ben. A több stílust kevergető, erősen italo-disco hatású anyag bukott is egy nagyot, ugyan több jelölése is volt videós díjakra, de egyet sem nyert meg, szerintem teljesen jogosan. Fogalmazzunk úgy, itt még kereste önmagát. De aztán hamar megtalálta, mert a 2009-es lemezén már tényleg úgy nyomja, ahogy kell. Az 1977 című anyag zeneileg nem igazán erős, sok a hülye kattogás, amit egy dobos, vagy egy jobb dobprogram helyrerakhatott volna, viszont a háttérhangszerek szépen alátolják az alapot, és a lényeg, a rappelés hibátlan. Egy szót sem értek belőle, de tetszik. Nem voltam rest a fordítógépbe bedobálni néhány dalszövegét, és ilyen töredékek születtek, mint:

"A nagymamám azt mondta, hogy jobb egyedül lenni, mint rossz társaságban"  (La Cosas por su Nombre) " A királynő több, mint e nagy érintőképernyő" ( Partir De Cero)  "A politika gazdagság kincs nélkül." (Shock) Ez utóbbi részlet már a La Bala című albumról van, amely 2012-ben jelent meg, és egy kicsit poposabb, könnyedebb, rádióbarátabb lett, mint az előző. Ezt követően érkezett a rendkívül furcsa Vengo. Nem igen lehetett rá számítani, hogy indián származásának gyökereihez fordul a csaj, és pánsípos-fuvolás, andoki hegyi zenét fog keverni a betyárkodó rap alapokkal. Pedig ezt tette. A legfőbb pozitívum hogy sokat énekel itt már, és kevesebb a hip-hopból áthozott vagánykodás, egyre több teret kap a finom zenei megoldás. Egy-egy szaxofondallam, vagy szép gitárszólam színesíti a felvételeket, melyeken a felsoroltakon kívül számos vendégmuzsikus vett részt. 8/10

Kiadó: Nacional Records      Ország: Chile      Tagok: Ana Tijoux - ének, rap    Ismael Oddó - akusztikus gitár     Andrés Célis - basszusgitár    Andres Pérez - tenorszaxofon