Kiadó: Columbia    Ország: USA    Tagok:  Joe Zawinul - Yamaha hangversenyzongora, Fender Rhodes, ARP 2600 & Oberheim Polyphonic szintetizátor     Wayne Shorter - szoprán és tenor szaxofon    Alphonso Johnson - basszus    Jaco Pastorius - basszusgitár    Narada Michael Walden - dob (1,2)   Chester Thompson - dob (3-7)
Don Elias - konga   Alejandro "Alex" Acuña - ütőhangszerek

Véleményem szerint a bemutatkozó lemez formabontó sokszínűségéhez, kísérletező kedvéhez nem fogható a Black Market, de mindjárt utána következik azon a képzeletbeli listán, melyen a Weather Report legjobb lemezeit rangsoroljuk. Tudom, a legtöbben ezzel kezdenék a sort, vitán felül a legismertebb és leghíresebb lemezük, én mégis az első albumhoz ragaszkodom jobban. A kettő közül a Black Market lett a sikeresebb, ami érthető: könnyebben befogadható, fülbarát, kellemesen hömpölygő zene.  Valóban, a lemez nagyszerűségét képtelenség tagadni: az első három szám (Black Market, Cannon Ball, Gibraltar) megszakítás nélkül pörög végig a lejátszóban, mondhatni szerves egységet alkot, azután egy kicsit szürkül, egy kicsit tompul a felvételek színvonala, és kicsit csökken a zenemű élvezeti értéke, de semmiképpen nem annyira, hogy bealudjunk tőle.

Ez csak azért van, mert a Gibraltar vagy a címadó Black Market annyira markáns tételek, hogy kiemelkednek mint az életműből, mind erről lemezről. A hangszerelés többé-kevésbé populáris, fogalmazzunk úgy, hogy igazodik a kor szellemiségéhez és hangulatához. Hiszen 1976-ban járunk,  s jól tudjuk hogy a disco zene korszaka a 70-es évek közepétől egyre erősödik és a nyolcvanas évek elején éri el a tetőpontját. Így hát nem véletlen, ha a Black Market album amolyan slágeres fúzió lett. Ez a könnyedebb stílus tulajdonképpen jót tesz neki, mert így segíti a befogadását azok számára, akik nem szokták meg a jazz rock lemezeket. Jazz és Rock… Hogy milyen arányban szerepelnek itt?

Nos, ezen a lemezen erősen a jazz dominál. Vannak bizonyos kikacsintások a rock felé, de ezek nem lehetnek túl nagyok, hiszen a Weather Report szellemi/zenei atyja Joe Zawinul billentyűn játszott, s ebből a zenekarból alapvetően hiányzott a gitáros. Márpedig egy rock bandának ez nélkülözhetetlen eleme: a gitáros jelenléte és a gitárszólók alkalmazása fűszerként hat a hallgatóságra. Tehát úgy játszott fúziós jazzt a Report, hogy a gitárszólókat a szaxofon helyettesítette és dúsan tolta alá a billentyűs futamokat. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy több ütőhangszeres biztosította a ritmikai hátteret, és volt egy fantasztikus basszerük Jaco Pastorius személyében, aki ekkor még csak néhány felvételen szerepelt, de máris a legnagyobb tehetségként beszéltek róla. Az egész kiadvány tokkal-vonóval csak 37 perc, mégis bevonult a zenetörténelembe, mégpedig teljes joggal. Akinek ez a terjedelem kevés, nézze meg, mekkorát zenélt az 1976-os Montreux-fesztiválon ez a csapat élőben!  9/10