Van egy olyan sanda gyanúm, hogy Magyarországon aránylag kis létszámú hallgatóság kedveli a spanyol nyelvű nótákat, legyen szó akármilyen stílusról. Nem igazán szólnak ilyenek az autórádiókban, plázákban, a zene nyelve az angol nálunk, illetve a magyar. Holott nem feltétlenül kell érteni mindazt, amiről egy-egy ilyen dal szól, elég érezni benne a hamisítatlan latin hangulatot. Gondolom így vannak ezzel Enrique Iglesias vagy Luis Fonsi kedvelői.

Na most amit a holland székhelyű Pendejo! zenekar előad, az nem éppen latin szerenád, inkább az ellenkezője. Mintha álarcos sivatagi rablók ordítoznának egy kocsmában részegen. Szóval az ő helyzetük még nehezebb: nem elég, hogy spanyolok, még durvák is. Mégpedig nem is kicsit! Nagyjából úgy robognak át az emberen, mint az úthenger a képlékeny aszfalton, csak valamivel tempósabban. Kőkeményen húz a gitár, a basszus, és érdes, acsarkodó, hogy azt ne mondjam gyűlölködő az ének, ám ehhez a kombinációhoz váratlanul megkapjuk a rezeseket, ami aztán felteszi i-re a pontot. Egy trombita és egy harsona recsegnek, rezzennek, rezegnek bele az örvénylésbe, ettől lesz teljesen rendhagyó a megszólalás. Egészen konkrétan NINCS még egy ugyanilyen, de még egy hasonló hangzású zenekar sem, mint ők. 

A Cantos A La Vida kiválóan, mondhatni rafináltan összerakott album: Fokozatosan adagolja a trombitát, a fúvós betéteket, és a kezdeti döngölés szépen lassan érlelődik fülgyönyörködtető hangszeres előadássá. A kemény rock egyre inkább átfúzionál jazzbe, de csak azért, hogy onnan visszaugorjon rockba. Így se nem jazz, se nem rock a végeredmény, még csak nem is jazzrock, hanem jazzel kacérkodó szigorú szöveghadarás. 

A zenekar tagjai: "El Pastuso"- ének, trombita,   Jaap ‘Monchito’ Melman- basszus,  Arjan ‘Er Juan’ Rijnen - gitár
Jos ‘Pepellin’ Roosen- dobok   - Hopp, most látom, hogy ezek holland nevek, csak a frontember spanyol. De ő nagyon...  8/10