Az ötvenes évek vége felé Herbie Mann érdeklődése a bebop gyökerektől fokozatosan a különböző népek zenéi felé fordult, ezzel egy időben a négy-öttagú formációktól elszakadva egyre inkább a big band felállás érdekelte. Előbb Machito zenekarával készített afro-kubai albumot (Flute to the boot), majd Common Ground című lemezén távol-keleti dallamokkal kísérletezett. Ugyanakkor 1965-ben Brazíliában az akkoriban rendkívül népszerű (máig nagy tiszteletnek örvendő) Gilberto Gil - Antonio Jobim kettős felvételein is közreműködött.

Today! című albuma 1966-ban készült el, Dave Pike vibrafonos, Patato Valdes kongás, Earl May bőgős, Bruno Carr dobos, Jimmy Owens trombitás, valamint Jack Hitchcock és Joe Orange harsonások közreműködésével. A klasszikus big band hangzású felvételek érdekessége, hogy közülük csak Duke Ellington Creol Love Call-ja és a címadó Mann szerzemény jazz kompozíció, az összes többi a könnyűzene képviselőitől származik. Alapjában véve Herbie Mann egész életpályáján ezzel a módszerrel dolgozott: fogott egy rakás népszerű számot, és átdolgozta őket a maga ízlése szerint úgy, hogy azokban a fuvola játssza a főszerepet. Ez néha jól sikerült, néha nem, de tény, hogy dalszerzésen, vagy témák kiötlésén nem sokat törte a fejét. A hangszerelést is gyakran másra bízta, jelen esetben Oliver Nelsonra.

A lemezen van először is két Lennon-McCartney dal, a Yesterday és a The Night Before, ezek közül egyik sem sikerült igazán jól, a Yesterday különösen lapos, a téma elfuvolázásánál nem több. A Creol Love Call egy régivágású, trotyis nóta, ez pont a lassú ütemétől, a lötyögős hangulattól jópofa, Dave Pike eszméletlen vibrafon játékával fűszerezve. Dave Bacharach nótája, a Don’t Say I Didn’t Tell You So sajnos ebben az egyébként jó átiratban is nyálas. A Today egyértelműen a lemez fénypontja, a pattogós ritmus, a pengés harsonák, a vidám fuvoladallam lendületes talpalávalót alkot. Ugyanez a lendület jellemzi az Arrastao című számot is, hasít a fuvola és a latin alap is a helyén van, sok a ritmikai variálás, a belepörgetés, többnyire a kongás részéről. A Mooch és az If You Gotta Make a Fool Somebody elsősorban a fuvoláról szólnak, a rézfúvósok csak a háttérben kísérnek, a vibrafon sem bonyolítja nagyon, itt is, mint a lemez túlnyomó részén Mann szólójátéka kap kiemelt szerepet. 6/10