Bár kedvelem több stúdióalbumát is, engem elsősorban Herbie Mann élő felvételei ragadnak magukkal. Nagyszerű a mindössze két számot tartalmazó Whiskey a Go Go album is, és a Newport felvételek is érdekesek (márcsak Zoller Attila miatt is) de azt hiszem az egyik legjobb a Wailing Dervishes. Ezen is távol-keleti hangulat uralkodik, a felállás szinte azonos az Impressions lemezzel, azonban ezúttal hosszabbra nyúlnak a darabok, a fuvola 90%-a improvizáció, és bőven kapnak teret a zenésztársak is. Ezzel a lehetőséggel főleg a lantos élt, játéka bátrabb, hangsúlyosabb mint az Impressions lemezen. Chick Ganimian nevével még soha nem találkoztam korábban, így semmit nem tudok róla, de itt teljesen egyenrangú Herbie Mannel, sőt, szerintem rá is ver egy körrel. Neki nem érzem a felesleges sallangokat a játékában, míg a fuvolás valósággal agyonjátssza hangszerét.

Az ütősök ezúttal is kegyetlen jól adják, Reggie Workman is a fedélzeten, és egy számban (Flute Bag) Rufus Harley vendégszerepel, a dudájával. Skótduda és fuvola egyazon számban, oud kísérettel, és keleti dobokkal, ez nem csak hogy izgalmasan hangzik, de valóban jól is szól. Hozzá kell tenni, van valami bizarr ebben a keleti gyökerekből táplálkozó amerikai zenében, amitől nehéz a befogadása, azt hiszem tényleg csak ínyenceknek való, mert általában valaki vagy a nyugis (Brahem, Abou Khalil féle) lantzenét kedveli, vagy a pörgős amerikai cuccot. Ráadásul azt ahogy Mann nyargalászik a fuvoláján még elképzelni is nehéz, nemhogy befogadni. Én magam viszont éppen ezért kedvelem nagyon, a rendhagyó felfogása miatt.

Például idepakol a népzenei ihletésű felvételek közé egy Beatles feldolgozást, a Norwegian Woodot. Fura húzás, de mivel eltér az eredetitől, abszolút jól érvényesül. Mann már csak ilyen volt, fütyült a stílusokra, irányzatokra, éppen azt szerette, ha jó vegyes a főzet, ha van benne ez is, az is. Ez persze igénytelenségnek hathat, - és lássuk be van is benne egy kicsi -, de a szándék a fontos, hogy a zenét nem szabad kategorizálni, nem szabad szigorú szemüvegen át mérni, egyszerűen csak játéknak kell felfogni. Ilyen játszótársakkal, mint a már említett Gaminian, Workman, vagy Roy Ayers, a vibrafonos valódi öröm a muzsikálás. A felvétel 1967-ben készült, New Yorkban, a The Village Theaterben. Kár lenne kihagyni. 9/10