Ha valaki szereti a brit népzenét, a rockot, a jazzt, az elvont, lebegős témákat, a néhol kétségbeejtően zavaros, aztán szépen kitisztuló zenei kavalkádot, vagyis nyitott a sokszínűségre, akkor ez a lemez társa lehet egy életen át. Azt hiszem a legmegfelelőbb jelzők a következők: furcsa, összetett, művészi, békés, időtálló, monumentális, de leginkább közvetlen, szokatlanul bensőséges, személyes, szinte intim. Ez elsősorban a dalok mondanivalóiban mutatkozik meg.

A Moonflowers tagjai önmagukat hol a tűz őrzőinek, hol a világ leghíresebb ismeretleneinek nevezik, közben jól tudjuk a Nopar királyság prominens személyiségei is egyben. (We are the Nopar King) Humor, cinizmus, hamiskás mosoly, jóindulatú szemhunyás a világ fonákságai felett, és elsősorban jó szándék. Én legalábbis a jó szándékot vélem felfedezni minden szerzeményükben. Valami olyat tudtak cselekedni, jelen esetben zenével elmondani, ami segítség lehet mások számára. Nem nagy, és látványos segítség, de segítség. Füleket, szemeket, agyakat, lelkeket nyitogató lemez a Colours and Sounds. Színes és Hangos. Ha a From Whales albumnál kiemeltem a hangszerek gazdagságát, akkor azt itt is meg kell tennem. A lemezen hallható hegedű, furulya, trombita, szaxofon, nagybőgő, cselló, zongora, elektromos orgona, akusztikus és elktromos gitár, basszusgitár, dobok. Az ötletességről pedig csak annyit, a lemez bevezető szövegét például egy barát, Rasha Shaheen mondta rá mikrofonra, telefonon keresztül Egyiptomból. Nincsenek szabályok. Rendkívüli lemez. Tízévente, ha egy ilyen születik, és ez az intervallum napjainkban egyre tágul.

Jesse Vernon gitáros-énekes így emlékszik vissza azokra az időkre: " 1994 nyara volt, egyszeri és megismételhetetlen vibrálás ült a levegőben. Berendeztünk egy házi stúdiót és meghívtunk annyi barátot, amennyit csak lehetett. Normandiában, a Labanciere ház körül, a kertben laktunk, bungalókban, hálókocsikban. Az egész kert tele volt jókedvű, kreatív, ismerős, és kevésbé ismerős emberekkel. És zenéltünk. Egy hónap alatt felvettük a Colours and Sounds albumot, a Mushroom Jazzt a Praise Space Electric-el, és saját későbbi projectemnek, a Morningstarnak is készítettünk egy demo anyagot.

Fantasztikus volt, nagyon élveztük a vidéki életet. Utcán is zenélgettünk, és persze felléptünk a közeli városokban, bárhol, ahol csak lehetett, hogy legalább enni tudjunk valamit. És mindig összejött annyi, amennyi kellett. Párizsba soha nem mentünk el, nem érdekelt senkit. A tenger környékén lófráltunk inkább. Megjelent a Colours and Sounds, és újra nekiálltunk egy komolyabb turnénak. Csakhogy Paul elutazott Egyiptomba, így Sam vette át a basszust. Toby kijelentette, még hét koncertig bírja, de ennyi, Gina pedig gyermeket várt, így hát játszottunk hét alkalommal, és kész."   10/10