Ilyen dalokat énekelt volna Janis Joplin, ha mindig virágos jókedvében ébred, s kedves zenésztársai gondoskodnak róla, hogy később se uralkodjék el rajta a búskomorság. Mindössze egyetlen lemezt készített a San Francisco-i Grootna zenekar, aztán nyom nélkül eltűnt valahol a zeneipar süllyesztőiben, de ezt a korongot érdemes beszerezni. Nem állítom, hogy a legeredetibb muzsika, amit valaha hallottam, hiszen Joplinból-Stone the Crowsból, Sly and the Family Stoneból, és Jefferson Airplaneből van összegyúrva, de a fent említett előadók tucatnyi kiadványaikon csak nagyon ritkán tudták annyira elcsípni a korszak hangulatát, mint ezek a srácok egyetlen lemezükön.

„Bárban lógatom a lábam, miközben pörög odakint a világ” -nagyjából ez hangulat uralkodik a dalokban. A vidámságot kiválóan érzékeltetik a fúvósok: szaxofont, harsonát, klarinétet is hallhatunk a gyors, zongorás darabok mellé. Őrült jókat kalimpál bele a zongorába ez a Richard Sussman nevű mókus, de azon túl, hogy Kelly Bryan eszement a basszusgitáron, a korona egyértelműen Anna Rizzo énekesnőé, akinek komoly kis bivaly nőtt a torkába, érthetetlen, hogy nem futott be jelentősebb karriert. Nekem jobban tetszik, mint maga a blues királynő, mert melegebb, kedvesebb hangja van, ugyanakkor az ereje házakat renget.

Nagy, nagy, húzós lemez ez, beugranak tőle a HAIR legjobb pillanatai, meg olyan kilencvenes évekbeli bandák, mint a Quireboys, vagy a Dog’s Damour. Ugyanebben a műfajban mozog Bonnie Tyler, Rod Stewart is, de ők csak a felszínét kapirgálják annak, aminek itt a krémjét kóstolhatja meg bárki, aki felkutatja a lemezt. 2002-ben, vagyis 30 évvel megjelenése után kiadta CD-n az Arcadia kiadó, rendelés útján beszerezhető. Aki igazán igényes, erőteljes basszusra épülő, felszabadult, jópofa blues-funky muzsikát akar hallani, ne keressen tovább. 8/10

Tagok: Richard Sussman - zongora; Anna Rizzo -ének; Vic Smith - gitár; Dewey DaGreaze - dob; Kelly Bryan - basszusg.; Slim Chance - gitár, ének