William Shakespeare születési évfordulóját ünneplő, az ő műveit feldolgozó kiadvány, ami egyáltalán nem úgy kezdődik, mint egy irodalmi lemez. Ellenkezőleg, jazz berkekben is ritka énektémák kúsznak elő: kétszólamú női ének (Norma Winstone és Pepi Lemer), állandóan tekergő, kígyóként vonagló dallamvilág, szöveg nélküli előjáték, kb. 5 percig, aztán éles váltással belép a csörgő, bőgő, cselló (Paul Buckmaster!), és rockos tempót kap a szállingózó dal, ami szinte átmegy zúzásba a közepén, s befejeződik zongorás brillírozással, no meg a visszatérő szellem-énekkel. Pengés. Ez volt a Szonett.

 A Shall I Compare Dee az Égei-tenger ragyogását idézi, a Charade for the Bard pedig a GONG nevű zenekart, akik nagyjából ez időtájt startoltak, ha jól sejtem, de még Irene Papas is eszembe jut az Aphrodite’s Child - Infinity c. szerzeményéből. Az Alas Sweet Lady trombita-ének párbeszéde kissé avantgard, de jó. Ha még nem mondtam volna, Norma Winstone dudorászásai gyönyörűen illeszkednek ezekhez a témákhoz, órákig el bírnám hallgatni. Nagyon meg kellene kapaszkodnia bárkinek, ha ez utóbbi számot el szeretné énekelni, mert tele van váratlan felütésekkel, hangcsúsztatásokkal. Ezt nagyon érezte Norma, és jól is állt neki, szerintem. Maga a címadó Will’s Birthday Suite erősen Miles Davis felfogásában fogant, ugyanazok a felütések a dobon, ugyanazok a szaggatások a billentyűn, mégis, az európai íz kiütközik rajta, ezért más. Nehezen pontozható kiadvány, "csak vájtfülűeknek" címszóval. 9/10