Stílusok és irányzatok jönnek-mennek, átalakult a rock, a pop, a metal, megszületett a metalcore, a crust punk, a 4/4-es dobtémák lassan teljesen kihalnak, mint egykoron a dinoszauruszok, de mindez nem számít, mert ami régen jó volt, az ma is hordoz értéket. Erre mondják, hogy a klasszikus művek hatása nem múlik el, legfeljebb nem olyan erős, mint születésük korában. Ami engem illet, úgy gondolom a Missió zenekar első lemeze igazi örökzöld, amit bármikor, bárhol elő lehet venni. Az idő vasfoga ezt a kiadványt nem tudta úgy összerágni, hogy mára idejét múlt legyen.

A zenekar ősi rajongói nyilván tudják, hogy ez a bizonyos bemutatkozó lemez nem az alapító tagsággal készült, mivel a Missió jelentős átalakuláson (tagcseréken, stílusváltáson) ment keresztül, mire lemezhez jutott, ám ez így utólag nem befolyásolja a zene élvezetét. Az újjászületett Missó története egyébként nem ezzel a lemezzel indult. Én még emlékszem arra a Robbanásveszély kazettára, melyen a banda két számmal bemutatkozott és arra is, hogy már akkor érezhető volt bennük egyfajta magasabb színvonalú költészet, ami kiemelte őket a tipikus metal zenekarok közül.

Amikor ma meghallgatjuk az anyagot, azonnal kitűnik, hogy az első nóta, az Utolsó Ítélet kivételével (mely eléggé metalos szövegvilágú) minden dal túlmutat a szokásos frázisokon, megszólítja az elképzelt hallgatóságot, tanácsokat ad, mintegy támaszául szolgál az akkori kallódó, önmagukat kereső fiataloknak. S bár a heavy metal zenekarok farvizén próbáltak beevezni a köztudatba, sokkal inkább volt ez progresszív rock, mint kemény fém. Azt hiszem a legközelebbi meghatározás a hard rock, prog rock elemekkel. (billentyű futamok)

Nagyon hasonlít az album a Lord zenekar bemutatkozására (Szemedben A Csillagok 1988) ami pedig a Karthago lemezeire emlékeztet, akik pedig a Piramisból merítettek, szóval ez egy ilyen láncreakció, aminek egyik képzeletbeli állomása volt a Missió. De eszünkbe kell jusson óhatatlanul a bakancsos Edda is, talán ők jutottak a népszerűségi listákon a legmagasabbra hasonló témájú és hangulatú szerzeményekkel. És akkor még nem beszéltünk a szaxofon (!) markáns jelenlétéről, ami ugye egy ilyen szocio-rock bandában nem hétköznapi. Náluk ez is tökéletesen működött.

Ideje a tagságot megnevezni, hiszen nagyon megérdemlik:  Tóth Béla - ének, Tihanyi Gábor- gitár, Turi István - basszus,  Mándoki Sándor - billentyűk,  Rácz Attila - dobok

"Minden reggel újra indulsz, mindig visszatérsz, minden arcba belenézel nincs ki visszanéz, önmagadtól gyenge vagy, elsodor a szél, hiába is rohannál, sorsod utolér" Milyen egyszerű, ma is mennyire találó sor ez, és nem az egyetlen. Szívesen idéznék még a dalokból, de inkább fedezze fel azokat a hallgató, aki esetleg most találkozik az albummal. Ez nem gagyi, nem ócska, nem fakaszt kacajra senkit, legfeljebb elgondolkodhatunk, hogy azóta vajon jó irányba indult-e el a zenevilág?   9/10

" Én leszek a föld királya, én akinek nincs hazája, én, egyedül én, senki más."