Essünk túl a negatív kritikán: ezen a lemezen található az újkori Tribe After Tribe leggyengébb felvétele, mégpedig a nyitó darab, a 100 000, amit a mai napig értetlenül hallgatok (már amikor meghallgatom), igaz, van egyfajta barbár ereje, de a monotonitása kikészít. A második számtól viszont belépünk az álmok birodalmába. Roppant bizarr álmok ezek, mintha nem is Tribe After Tribe lemezt hallgatnánk. Egyszerre idegen és ismerős minden. Ismerős, mert az énekhang a régi, de a zenei szövet egész más.

Elektronikus ketyere hangjaira olvadó gitárfutamokat hallunk, lassan tekeredő massza az egész, mintha kibontanánk egy keleti parfümöt, melynek illata szétterjeng a szobában. Várnánk a szokásos afrikai rituálét, de nem, helyette újabb hipnózisba esünk, mert az Island máris elkap és visz le alfába. Szokatlan a lassúság, szokatlanok a zajok, a zörejek, de barátságos, kellemes a közeg. Aztán egyszerre dörren a cucc, és az éteri hangzást felváltja a War Sheik pompázatos őrlése.

Az Eloise után már egyértelmű, hogy átmentünk buddhista techno-metalba, de ez átkozottul jól áll a bandának! Ha valaki így tudja a gépi hangokat a fogós riffekkel kombinálni, az előtt magam is elismerően biccentek. Ami jó, az jó. A Merry Round Ago olyan területeken jár, ahol sosem járt még Robbi azelőtt, kb. Alice Csodaországban, nálam telitalálat, de el tudom képzelni, hogy némelyik rocker egyből továbbkapcsol. Mondjuk a Drowning Pieces még kábítóbb, akár masszázsszalonokba is elmenne háttérzenének, végül a Tabla Rosa, a Tunguska és a Burn valamit visszahoz a régi idők vadságából, de csak úgy finoman, ravaszul. Azt mondanám, ez a lemez intelligens zene, intelligens embereknek, nem az a kifejezett dühöngősdi, és nem is teljes ellazulás, valahol e kettő között. 8/10