Népszerű madár a rockzenében a varjú, kapásból öt banda is eszünkbe juthat róla, a Stone The Crows, a The Black Crows, a The Mother Of Crows, a lett Crow Mother, vagy a New Orleans-i Crowbar... :) Most pedig ismerjük meg a spanyol The Mothercrow kvartettjét is Barcelonából. Érdemes rájuk odafigyelni, ha vevők vagyunk a régi idők rockzenéjének mai tolmácsolására, nagyjából a Deep Purple/Jethro Tull/Cream stílusában.

Leginkább mégis inkább a skót Stone The Crows világára hasonlít a Mothercrow lemeze, erős blueshatás érezhető a kemény, gitárcentrikus számokon. Valamennyi pszichedelia is ott mozog a háttérben, ezt a wah-wah pedálokon kívül némely számban egy kevés fuvola is elősegíti. Sajnos azonban Karen Asensio énekesnő messze elmarad Maggie Bell fantasztikus hangadottságaitól és Max Eriksson gitáros sem egy Les Harvey. Ezt be kell látni. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy ettől még nagyon jók. Hiszen a két Stone The Crows tag annak idején a világ élvonalához tartozott, tőlük elmaradni nem szégyen. (További tagok: Claudia Gonzales - basszusgitár, Pep Carabante - dobok).

Karen mély hangja engem megtévesztett, elsőre azt hittem, férfi áll a mikrofon mögött, és csak a videóban láttam nagyon is feltűnő ismertetőjegyeit nemi hovatartozásának. A lemezen annyira effektes és mélyre kevert az egyébként is mély orgánuma, hogy az simán elmegy férfihangnak. De mint már mondtam, bármikor tudna olyat mutatni nekünk, férfiaknak, ami azonnal meggyőzne a gyengébbik nemhez való tartozásáról. Sajnos nem mutat... (eleget.)

De legalább énekel, és nem is rosszul, tulajdonképpen hiba nélkül megoldja ezeket a veretes, nem is annyira egyszerű témákat. Erikson sem egy fakezű gitáros. A fő gond ott van, hogy elmegy mellettünk az anyag. Kellemes háttérzene, nem több. Nincs erős karaktere a számoknak. Nem tudsz megjegyezni semmit, nem lehet mélyen belekapaszkodni. Egyszerű riffek, kiszámítható akkordmenetek, lapos énektémák. Kár érte, mert minőségi rockzene, csak valamivel több spiritusz kellene bele. 7/10