Amikor a fúziós jazz aranykorának meghatározó személyiségeiről beszélünk, általában Miles Davis, Chick Corea, vagy John McLaughlin legendás alakjai kerülnek említésre, és csak kevés zenehallgató teszi hozzá, hogy voltak ott olyan kisebb, de megkerülhetetlen nevek is, mint Jeremy Steig (1942-2016). Az amerikai fuvolás zenei karrierje akkor érkezett el zenitjére, amikor Energy című lemezének felvételeire felvette csapatába a cseh születésű Jan Hammert. A zseniális billentyűs a Mahavishnu Orchestra alapító tagja volt, de mielőtt náluk kiterjesztette volna szárnyait, időt szentelt az Energy valóban energikus kompozícióinak megalkotására is. A Fusion című Jeremy Steig album nem más, mint a komplett Energy lemez újrakiadása, hozzádobva egy teljes lemeznyi Steig-szerzeményt.

A 77 percet meghaladó muzsika terjedelménél fogva csak dupla vinyl kiadásban kerülhetett a boltokba, később aztán a CD megjelenésével már szünet nélkül, egy az egyben végig lehetett hallgatni mind a 15 szerzeményt. Mint említettem az első nyolc az 1971-es Energy lemezen már szerepelt, kivétel nélkül Jan Hammer szerzeménye, míg a második rész Jeremy Steig saját darabjait tartalmazza. De vajon meg tudja ezt mondani bárki a felvételek meghallgatása után? Aligha…

A zenekar minden felvételben azonos: Jeremy Steig – fuvola, Jan Hammer – elektromos orgona, Gene Perla – bőgő, basszusgitár, Don Alias – dob. Az ötödik és a hetedik szerzeményben Eddie Gomez elektromos bőgőn kísér. Miután a világ egyik legjobb billentyűse közreműködik ezen a lemezen, így olyan érzésünk lehet, mintha egy rendhagyó Weather Reportot hallanánk, amelyben a szaxofon helyett fuvola játssza a szólókat. Jellegénél fogva a fuvola szólózási lehetőségei közel sem azonosak a szaxofonéval, mégis van egy ilyen párhuzam a háttérben. Steig ugyanolyan egyénileg közelíti meg a fuvolát, sutba dobva mindent, amit korábbi korszakában tanult, mint Shorter a szopránt, mindkettő játéka unikum a maga nemében. 

Nem könnyű innen kiemelkedő tételt említeni, mert a zenei anyag tömény, sűrű, meglehetősen képlékeny. Talán a Down Stretch szerkezeti felépítése, dallamos bevezetője slágeres kicsit, az avatatlan fül számára ezt ajánlanám, mint étvágyhozó falatot, mert a Steig-darabok már rágósabbak egy kicsit. Ő ekkor gondolkodás nélkül ment bele a pulzáló masszába, ahogy éppen pillanatnyi hangulata diktálta. Számomra pont ettől a különc felfogástól izgalmas, és egyben kihagyhatatlan alapmű ez a lemeze, hozzátéve, hogy játékának íze, fuvolájának tónusa senki máséval össze nem téveszthető.  10/10