Ki tudja miért, s hogyan, de a hatvanas évek végén Jeremy Steig kitalálta, hogy ő cigány. Több albumának borítóján látható virágmintás, színes ingben, csábos hölgyek társaságában, holott már említettem a bemutatkozó lemezével kapcsolatban, hogy sem a cigányokkal, sem más etnikummal nem állt rokonságban soha. Legfeljebb lelki rokonságban lehetett velük, kik vándor életmódot folytatnak, a szabad ég alatt hálnak, s akkor, azzal szeretkeznek, akivel csak tudnak… Szóval ez a műcigány nagyon nagy zenéket hagyott hátra, ahogy az például ezen a kiadványon is hallható. Ez már egy igen erős Jeremy Steig album, a legtöbben ezt ismerik tőle, elsősorban a nyitó tétel miatt, ami a Beastie Boys Sure Shot című dalának fő motívumát adta a kilencvenes években.

Hogy jogszerűen, vagy sem, igazából nem ez az érdekes, hanem maga a darab, a Howling For Judy. Ez valami eszméletlen csodamű! Meghallgatja az ember egyszer, kétszer, többször… hát mi folyik itt? Legalább három különböző fuvoladallamot gyúr össze Steig ebben a fantasztikus kis szösszenetben, de a végére talán van az négy is. Nehéz megállapítani. Az egyetlen dolog, amit könnyen megállapít itt bárki, akinek van füle, hogy zseniális, amit a fickó csinál. Ehhez képest tizedrangú kérdés, mennyit lopott innen a Beastie Boys, akik valóban népszerűségüket növelték a Sure Shot videóval, de köztudottan nem ezzel lettek sztárok, hanem a Sabotage-al. Ez a négy és fél perc már olyan zene, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy a világ zenei örökségének része. Erre akár Miles Davis is büszke lenne.

A zenekar ekkor egy trió volt, melyben Don Elias dobolt, Eddie Gomez basszusgitározott, és Jeremy Steig fuvolázott. A felvételek zömét ők is jegyzik, így hárman. A hármas számú tételben Sam Brown gitározott, de a Hot-Head nem a gitározásról lett érdekes, hanem attól, amitől maga a lemez: Végre Jeremy Steig úgy fuvolázik, s olyan témákat mutat be, melyek a mai napig hibátlanok. Bizony nagyot ugrott színvonalban korábbi kiadványaihoz képest, és a legjobb lemezek még csak ezt követően érkeznek a fúvóstól! De ez már közel van ahhoz az enyhén avantgárd, szabad felfogású jazzhez, amit én nagyon kedvelek tőle. Itt a Nardis és a lemezt záró Piece Of Freedom adja ezt vissza leginkább. Komoly muzsika, el lehet mélyedni benne. 9/10