A manapság hihetetlenül népszerű, énekesnővel felálló stoner rock zenekarok népes táborát gyarapítja a svéd Besvärjelsen Stockholmból. Idén jelent meg második nagylemezük, az Atlas. Nem ragad meg azonnal a fülben sem a muzsika, sem az énekdallam, pusztán tartalmi minőségben az erős közepes szintjét éppen csak meghaladja a lemez, a megvalósítás azonban annyira profi, olyan szépen szólnak a hangszerek, olyan kellemes az összhatás, hogy mindenképpen érdemes időt fordítani rájuk.

A legfőbb gondom a dalszerzéssel és az énekkel van. Hogy rövidre fogjam, a nótáknak nincs elég karaktere, laposak, tipikusak, semmitmondó a szövegük is, és a zenei felépítésük is átlagos, Lea Amling Alazam énekesnő pedig nem elég markáns ehhez a műfajhoz. Nincs elég tökösség a torkában, a stoner/doom ugyan nem kíván extra képzettséget, erőt azonban igen, s abból neki épp annyi van, amennyi elviszi a produkciót csont nélkül. Tiszta, hibátlan ének, de nem képes megragadni a hallgató figyelmét, hosszú távon, 4-5 dal után szinte elveszik a körítésben.

Pedig a körítés kiváló! Különösen a basszus tekintetében érdemes figyelni. Johan Rockner szorgos méhként duruzsolja végig a nótákat a Rickenbackeren, tényleg kiváló dallamokat tesz az akkordmenetek alá. A gitározásra sem lehet panasz. Andreas Baier és Staffan Stesland szépen megosztják egymás között a feladatokat, minimalista szólójátékuk nyugis, ízléses, akár példa értékű lehetne sok fiatal számára. Elsősorban a finomságokkal próbálják feldobni a dalokat, ami manapság nem annyira jellemző. Itt nincsenek őrült szólók, sem extra dobképletek, Erik Backwall is csak annyit tesz hozzá, amennyi éppen kell, és ez nem is rossz így, mivel nagy teret kap a szárnyaló énekhang, az egyetlen probléma, hogy Lea inkább pop, vagy country/folk/punk bandába illene, mintsem ide. 

Na most van egy szimpatikus arcokból álló, szuper jól zenélő bandánk, pályájuk kezdetén, nyilván tele vannak tervekkel, reményekkel, kisebb-nagyobb célokkal, de ezeket kimondhatatlan, értelmezhetetlen néven (varázslatot jelent svédül) a nemzetközi piacon képtelenség elérni. Ráadásul bitang gyenge a borító, nem figyelemfelkeltő sem a cím, sem a körítés, a videóklipek sem éppen a telitalálat kategóriába tartoznak, szóval... mit is lehet erre mondani? Kitartást, gyerekek... (Egyébként az első lemez ennél lényegesen jobb volt, ezt csak halkan jegyzem meg.)  7/10