A Brainticket nevű formációt 1968-ban alapította Svájcban a belga származású multi-instrumentalista Joel Vandroogenbroek, aki elsősorban elektromos orgonákon, szintetizátorokon, és fuvolán szerepelt az együttes lemezein. A bemutatkozó korong idején még nem volt eldöntött a kérdés, mi is legyen a zenekar neve, Cottonwoodhill volt az első verzió, és a lemez címe lett volna Brainticket, majd a megjelenés előtti pillanatokban felcserélték a kettőt. Minden lemezük különleges, mindegyik egy kicsit más. Ez a bemutatkozó korong tulajdonképpen egy hangszeres techno party album, ahol a folyamatos áramlás uralkodik. A monoton lüktetés közepette hallhatunk néhány érdekes zenei megoldást, néhány rendhagyó énekfoszlányt, sikolyt, mormolást és zörejt, de ekkor még nem a dalszerzésre fókuszáltak, inkább a táncoskedvű, betépett közönség számára szolgáltattak talpalávalót.

A Cottonwood Hill olyan muzsikát tartalmaz, ami minden további nélkül megállná a helyét mondjuk az Ozora-fesztiválon, legfeljebb az lenne furcsa az ottani közönségnek, hogy egy-egy gitárszóló, fuvoladallam, egy-egy jazzből lopott zenei elem tarkítja az egyébként is kusza összképet. A zenekarvezető mint jazz zongorista kezdte pályáját, 15 évesen Art Tatum díjat nyert, majd Quincy Jones zenekarával turnézott, ezt követően Svájcban letelepedve kikötött a pszichedelikus szereknél és zenénél.

Őszintén szólva nem könnyen hallgatható a kiadvány, mert olyan érzésünk van, mintha egyetlen monstre hosszú darab lenne az egész, egy olyan zenefolyam, amibe ötletszerűen beledobáltak bármit, ami éppen eszükbe jutott, a provokatív, szexuális tartalmú női énekbeszédtől kezdve, a komolyzenei felhangokon át, a légkalapácson keresztül mindenféle rádióműsorok szignáljáig, és ez kétségkívül egyedi, de nem áll össze semmivé, egyetlen tömör massza az egész.

A tagság a következőképpen nézett ki: Ron Bryer – gitár, Werner Frohlich – basszusgitár, Hellmut Kolbe – billentyűk, hangeffektek  Cosimo Lampis – dob, Dawn Muir – ének, Wolfgang Paap – ütőhangszerek, tabla, Joel Vandroogenbroeck – billentyűk, fuvola, ének

Inkább az érdekesség kategóriába sorolnám ezt a lemezt, itt még nem sok jel mutatott arra, hogy a későbbiekben majd lényegesen komolyabb produkciókkal állnak elő a tagok, és progresszív rock csemegéket tálalnak a közönség asztalára. Egészen 1982-ig működtek együtt (tagcserékkel), sőt, a kétezres években váratlanul újra visszatértek, lemezt is készítettek, turnéra is indultak, de végül ez az alkotói periódus sem tartott náluk sokáig. Az alapító Joel Vandroogenbroeck 2019-ben elhunyt, a többi tag utóéletéről nem találtam információt.    7/10