Magyarországon a brit gyökerű, akusztikus gitáros folk rock soha nem tartozott a legnépszerűbb stílusok közé, a hetvenes évek elején azonban volt néhány említésre méltó próbálkozás ezen a téren. Az egyik ilyen első fecske volt a Tolcsvay trió, akik egy ideig Tolcsvayék és a trió néven működtek, ekkor készült el egyetlen nagylemezük is. Erről következzék néhány szó. De előtte még a rend kedvéért: Működött már a Fonográf, - akik inkább az amerikai country-t keverték a rockzenével, és hasonló felfogásban zenélt a Bojtorján is -, valamint említhető még a Gemini együttes, a tényleges folk rock, a magyar motívumokat rockkal ötvöző Kormorán, Barbaro, Gépfolklór vonal néhány évvel később érkezett.

Ami a Tolcsvay testvérek nagylemezét illeti, ez nem véletlenül nem lett egy korszakos legenda. Annak ellenére, hogy az akkori zenei élet három legismertebb énekesnője is szerepelt egy-egy dalban (Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Zalatnay Sarolta) egyik felvétel sem lett bombasiker. Mai füllel hallgatva egyértelműen a szövegek pongyolasága, a tulajdonképpeni mondanivaló hiánya tűnik fel, illetve egy olyan mértékű (ál?) naivitás, ami hazai viszonylatban is ritka:

„Reggel felébredsz, munkába mész, magadnak dolgozol, magadnak élsz, délután négykor szabad vagy már, repülsz is haza, mint a madár. Szeretni kéne úgy ahogy rég, szeretni kéne az lenne szép” – Repülsz haza mint a madár? Egy ledolgozott műszak után? SZABADON??? Ne is beszéljünk a túlórákról és azokról, akik órákig ingáztak, mire hazaértek, (kevésbé feldobott állapotban), elég csak a korabeli rendszer sajátos szabadság-felfogására gondolni, s furcsa mosolygás lesz úrrá a hallgatón.

Pedig a zenei alap egyáltalán nem rossz, ha csak arra figyelünk, akkor az anyag teljesen működőképes, a hangszeresek képességei nem maradtak el a vezető amerikai/brit bandákétól ( a dallamos pop-rock terén) és mondjuk angol szöveggel, egy kicsit átírva ezeket a témákat egészen jó lehetett volna a lemez. Így magyarul inkább a feledhető címkét tenném rá. Kíváncsi lennék, egy akkori hallgató mit érzékelt ezekből az abszurd humorba hajló, gagyihoz közeli tartalmakból?

„A csillag fényét a naptól kapja, a föld virágot ad a rétnek, a virág mézét a méhecske kapja, de mit adhatok én néked? A folyó vízét a forrástól kapja, fiú anyjától az életet, az éj az égtől a csillagot kapja, de mit adhatok én néked?” – ez a nóta valami olyasmiről szól, hogy a fiatal hölgy nem tudja, minek is örülne a partnere… „itt a két kezem, ez van nekem, tudod jól, ezt adom, ez mindenem.” Nos, a hetvenes évek szexuális forradalma már lezajlott, bár itt a vasfüggöny mögött igyekeztek ezt az elvtársak elzárni a lakosság elől, azért ennél találékonyabbak lehettek akkor is a honleányok.

Koncz Zsuzsa harmatos szerepléséhez képest Kovács Kati valóságos kemény rockot vezet elő a Láttam, ne tagadd című dalban. Ez kifejezetten erős lett, az énektémák is kellően vadak, a gitárszóló is kellemes, sajnos a szöveggel itt sem lehet sokat kezdeni. A folytatás sem különb, az „eltorzult a táj, megriadt madár fészke mélyén jó időre vár” sor annak ellenére, hogy feltehetően egy hasonlatot takar, nem tartozik a magyar költészet gyöngyszemei közé.

A Hajnal című nótáról sem tudnék sokat mondani, azonban a Ne sírj kedvesem szerintem nem lett olyan rossz, ennek a legjobb a lüktetése, eltalált a dallamvezetése, még a szövege is elviselhető lenne, ha nem jönne megint elő az a fránya két kéz, valamint a lehető legócskább rímelés: kedvesem - két kezem – semmi sem – kedvesem – ná-ná-nánáná…  A nagylemez B-oldala sem rejt maradandó értékeket, tulajdonképpen ugyanazok a természeti képek, ugyanazok a közhelyes megoldások jönnek elő újra és újra, rengeteg a na-na-na, és a néked. „Élj vidáman nincsen semmi baj, csak akkor lesz, ha nem szól majd a dal” – vajon ki hitte ezt el 1972-ben? Igaz, ha csak egy ilyen ember akadt, akkor már megérte…  6/10