A népzenei alapokon nyugvó rockzenében alapvető jelentőségű volt a Steeleye Span zenekar. Őket általában a Fairport Convention neve mellett emlegetik, mint úttörő jellegű, rokon hangulatú együttest. Annál is inkább, mert a bandát Ashley Hutchings, a Fairport basszusgitárosa alapította 1969-ben, nem sokkal a legendás Liege & Lief album után. Aki jól ismeri ezt a két társulatot, az tudja, hogy a Steeleye már az első albumán egészen más jellegű muzsikát játszott, náluk az amerikai rockzene hatása kevésbé érvényesült, szinte vegytiszta népzenét adtak elő rock hangszerelésben. Különlegességüket csak tovább fokozta, hogy két énekesnő szerepelt az alapfelállásban, s valóságos énekegyüttest képeztek öten.

Kedvelték az a capella megszólalást, ezt egyik leghíresebb felvételük, a Gaudette (is) bizonyítja, mint ahogy a népi mondavilághoz való kötődésük is nyilvánvaló volt. Nevük is egy mondabeli hőstől, John "Steeleye” Spantől kölcsönözték, akinek tetteit első dalukban megörökítették. (Ez csak évekkel később került lemezre) Mint folk rockerek természetesen tradícionális hangszereket is előszeretettel alkalmaztak az elektromos gitár mellett. A zenekar frontleánya Maddy Prior 5 húros bendzsón közreműködött, míg a csapatban fontos szerepet játszó Woods-házaspár (Gary Woods és Gay Woods) mandolinon, mandolán, harmonikán, és autoharpon játszott.

A két Woods ezen az egyetlen lemezen szerepel a Steeleye Span soraiban, s talán miattuk, talán más oknál fogva ez lett a zenekar legizgalmasabb kiadványa. Egy csodás énekelőadással kezdődik, ami amolyan előke (A Calling-On Song) és olyan klasszikus értékű dalokkal folytatódik, mint amilyen a Patkolókovács (The Blacksmith), az Üszköslábú bányász (Blackleg Miner), vagy a Halász felesége (Fisherman’s Wife). A sor később még folytatódik, de most nézzünk bele, mit rejt a szerencsétlen sorsú bányász balladája:

„Este van már, lement a nap, a rohadtlábú munkába tart, vakondbőr nadrág van épp rajt’, ott megy a rohadtlábú ember! Rongyos göncökben alászáll, hogy a kőszenet felhozza már, nincs egy asszony, ki  eltartaná ezt a rohadt lábú embert.”

Az öreg bányász mi mást is tehet, a dal végén csatlakozik a szakszervezethez, különben éhen pusztulna… Nos, és akkor jön még egy tengerész, (Dark-Eyed Sailor) valamint egy cipész (My Johnny Was A Shoemaker) és máris teljes a középkori városkép.

A 12 számos nagylemez valamennyi felvétele népdal-feldolgozás, ez a maga nemében igen nagy ritkaság, még a folk rock hőskorában sem volt megszokott. A zenészek-előadók szinte minden esetben igyekeztek saját szerzeményeikkel színezni a palettát. A szerzői dicsőség ilyen fölényes elutasítása senkire nem volt jellemző a hetvenes évek vezető rockbandáinál, a Steeleye Span sem maradt ennél a vonalnál, később ők is hozzátettek ezt-azt a folk gyökerekhez, mégis ők őrizték meg leginkább az autentikus folklór motívumait. Bemutatkozó lemezük túlzás nélkül egy gyöngyszem volt a maga idejében, és még ma is tartogat szép pillanatokat. Érdemes rá időt szánni!  8/10