So Nineties… ezzel a két szóval tökéletesen körülírható a Greenich Villageből startoló Madder Rose zenekar teljes életműve, amely a mai napig öt nagylemezből áll, és meglehetősen valószínűtlen, bár nem kizárható a folytatás. A Mary Lorson dalszerző-énekesnő által vezetett négytagú alternatív rock banda zenéjében összegyúródik az összes jelentős kilencvenes évekbeli előadó munkássága, vagy legalábbis azoké, ahol a frontember nő volt. Mary tisztán csengő, képzett hangján néha mintha Alanis Morissette szólna, néha mintha Suzanne Vega, néha egy kis No Doubt, kis Cardigans hatás, s közben a zene inkább sötétebb tónusú, amolyan underground indie rock. Sokat merít innen is, onnan is… Hogy ez jó vagy sem, erre nem lehet egyértelmű választ adni.

A Tragic Magic című album kissé rendhagyó ebben az életműben, tőlük szokatlan módon itt hanyagolták az akusztikus gitárt, a fátyolos hangvételt is több számban elvetették, s valamiféle triphop jellegű rockkal próbálkoztak. Ettől nem lett lényegesen keményebb a hangzás, mégis feszesebb a nóták szerkezete, kimagasló és jól hallható a basszusgitár, a szólókat pedig meglepő módon több dalban egy vendégtrombitás játssza. Érdekes eklektika. Valahol a masszív pop és a majdnem funky rock határán.

A szerzemények között hangulat szempontjából, hangszerelést tekintve is nagy az eltérés. A She’s A Satellite nyegle alternatív rock, a My Star akár egy alter dancefloor jellegű bandába is illene (még Madonna hatása is van) a Float To The Top leginkább Tricky/Massive Attack jellegű triphop (amúgy igen jó darab), a Peter And Victor virágdal szerű akusztikus dalolgatás beszédfoszlányokkal, a Don Greene pedig közönséges pop. Két kiemelkedő nóta: a Scenes from Starbright, és Real Feal – ezekkel talán áttörhettek volna, bár azt meg kell jegyezni, hogy szándékosan vagy sem, egyetlen megjegyezhető refrén, maradandó szövegfoszlány nem hallható a szerzeményekben.  Inkább kellemes, mint izgalmas kategória, de... So Nineties.  7/10