Amikor régi kedvencem, a Lankum idén megjelent lemezét elkezdtem hallgatni, nem gondoltam volna, hogy a komor, szinte már kísérteties kezdő nóta, a Go Dig My Grave jelenti majd a csúcspontot. Pedig szokás a legjobban sikerült dalokkal nyitni a lemezt, ám ez a tétel valóban annyira kénkövesen borzongató, hogy szinte követelné a lemez további része a feloldást, a lazább, élettelibb tónusokat – ezek mégsem jönnek. Lassú és terjengős felvételeket azonban találunk szép számmal, kérdés, akarjuk-e ezt? Még nekem is, - aki a derék íreket régről ismerem - nehéz volt az új album befogadása, egy mai fiatalnak alighanem meghaladja a türelmét. Holott az értékei most is megvannak, úgy mint korábban, csak valahogy nem tud megragadni a fülben.

A Lankum soha nem volt egy Levellers, kocsmanótákat nem is várhattunk tőlük, mégis furcsa a szokásosnál is komolyabb, kimondom nyíltan: depresszívebb hangvétel. Igaz, hogy negyedik tételként elővezetnek egy dudaszóra kihegyezett talpalávalót, ennek is olyan hatása van, mintha a dobogó lábak borotvaélen táncolnának. Ennyire nehéz idők járnak manapság Dublinban? Meglehet. Azért némi optimizmus erre a lemezre nem ártott volna. Radie Peat hangja szerencsére semmit sem kopott, az ő énekét minden Lankum albumon nagyra értékelem, mert tiszta, szép forrása a folk tradicióknak.

Annál meglepőbb, hogy a Netta Perseus című, valamivel lendületesebb kis nótában szinte suttog. Ez egyébként egyike a lemez jobb felvételeinek, a Newcastle, és a New York Trader inkább lefelé billentik a képzeletbeli mércét. Akad még egy 8 perc feletti ballada, a Lord Abore And Mary Flynn, sajnos ez sem működik igazán. Meg kell állapítani, hogy ugyan Radie hangja nem kopott, de a Lynch testvérek sem tanultak meg tisztán intonálni, és az ő hamisságuk sokat ront a zene szépségén. A hangszerelés ebben a számban is, mint a teljes lemezen igazán példa értékű azok számára, akiknek a hagyományos folk még jelent valamit.

A lemezt záró két terjedelmesebb darab, az On A Monday Morning és a The Turn kimondatják velem azt az érzésemet, ami a korábbi Lankum lemezeken is nyomokban ott kísértett, de a formai megvalósítás elfedte – a kiadvány sajnos unalomba fullad. Azonban minden hibájával együtt ez egy szépen csordogáló, bátran felvállalt lemez lett, ami a folkzene kedvelői számára nagy érték lehet. Önmagában az a tény, hogy egy zenekar a mai világban ilyen természetes könnyedséggel megfogalmazott, eredeti folk zenét játszik, az 10 pontot ér, a lemezanyag inkább csak hetet. 7/10